Szórakozás

Kelemen Anna mégsem töltötte az estét a nyertes férfival

Kelemen Anna (kelemen anna, )
Kelemen Anna (kelemen anna, )

A celeb még a választás előtt hirdetett játékot, aminek a nyereménye ő maga volt. Kelemen Anna tartotta is magát az ígéretéhez és kisorsolt egy férfit, de a randi mégsem jött össze. Meglepő módon a férfi lépett vissza.

Rengetegen szerettek volna velem vacsorázni. Ötvenvalahánynál abbahagytam a jelentkezők számolását. Végül N. Zsoltra esett a választásom a fotói alapján. SMS-ezésünkből visszafogott, kedves fickónak tűnt. Egy sima vacsoráról volt csak szó, aminek során bármiről szívesen elbeszélgettem volna

– mondta a Borsnak Kelemen Anna, aki egy levélben kapta meg a visszautasítást.

Bocsásson meg nekem, ön egy csődört várt, de én gyáva nyúl vagyok. Örültem, amikor kisorsolt, hiszen minden álmom maga volt. Ma mégsem merek találkozni, mert ön sokkal jobb férfiakhoz szokott. Nekem így ez a mai este szomorú, de ha arra gondolok, hogy magával lehettem volna, örök boldogság. Bocsásson meg, én továbbra is távolról csodálom. A „gyáva” nyúl, örök csodálattal: Zsolt.

Kelemen Anna: Az ellenzék impotens, a nyertes remélem nem
A sikeres versenyző már hegyezheti a ceruzáját...

A celeb bánta a dolgot, de elmondta, gyakran ijednek be tőle a férfiak.

Sajnálom, hogy Zsolt végül így megfutamodott, és nem ismerhettem meg személyesen. Ennek ellenére korrektnek tartom, hogy jelezte felém, mégsem jön el a randevúra. Aranyos, amit írt, köszönöm a levelet és a virágot! Félnek tőlem a férfiak. Ennek nem a személyem, hanem a nevem az oka. A péniszméregetés csak a neten megy, élőben nem olyan nagy a szájuk. Szemtől szemben visszafogottabbak, és udvariasak velem.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik