Szórakozás

Szabó Zsófi négy hónapos fia mellett is edz és diétázik

A műsorvezető decemberben szülte meg első gyermekét, Kis Mendelt. A terhesség alatt tíz kilót szedett fel, amiből a szülés óta még öt kiló rajta maradt. Szabó Zsófi most ezt szeretné ledolgozni, hogy a legjobb formájába kerüljön. Főleg, hogy március óta újra képernyőn van.

Szabó Zsófi visszatér az RTL-re
Három hónapos szülési szabadság után hétfőtől újra dolgozik.

Már több mint egy hete újra edzek, ráadásul a férjemmel együtt. Zsoltival közösen megfogadtuk, hogy a tavaszi megújulás idején mi is jobban odafigyelünk magunkra. Egymást motiváljuk, így együtt biztosan könnyebben leadjuk a felszaladt kilókat

– mondta a Blikknek a celebanyuka, aki nagyon elszánt, így az étkezésére is odafigyel.

Folytatom a korábbi életmódomat, nagyon odafigyelek arra, mit ehetek és mit nem. Nem lesz könnyű, mert édesszájú vagyok, és a sütiknek nehezen állok ellen, de a kitűzött cél motivál. A diéta mellett edzőterembe járunk Zsoltival, igaz, egyelőre inkább kardiózom. Egy-két órát vagyunk ilyenkor távol, addig anyukám vigyáz Mendelre, de az edzőteremben is folyamatosan telefonközelben vagyok, hogy tudjam, minden rendben van otthon.

Kiemelt kép: RTL Klub/StoryExtra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik