Szórakozás

Rippel Ferinek bejön Tóth Andi

A Nagy Duettben egy párt alkot Tóth Andi és Rippel Ferenc. Sőt úgy tűnik, a 46 éves artistarekorder az életben is el tudná képzelni maga mellett.

Tóth Andi tényleg a zsánerem, egy fiatal kis bombázó, de ebben a kapcsolatban azért lesznek nehézségek, itt ugyanis ő lesz a főnök. Ezt azért nem viselem jól, be kell vallanom, nagyon ritka helyzet az olyan, amikor valakit hagyok, hogy dirigáljon nekem

– mondta a Blikknek Rippel, aki egyébként két hónapja együtt van Tóth Andinál négy évvel idősebb párjával, Viktóriával.

Viki még nem féltékeny, mert nem tudja, mennyi időt kell együtt töltenem Andival. Én azonban már láttam a beosztást. A kedvesem ugyan fiatal, de agilis, érti a testet, ami nekem nagyon fontos, szép, jó vele az eltöltött idő, működik a kémia. Figyel rám, még az éneklésemet is el tudja viselni, ami azért nagy dolog, mert engem még egy japán karaokebárból is kidobtak egyszer a hangom miatt

– tette hozzá Rippel Feri, akinek nemcsak az a célja, hogy megtanuljon énekelni a műsor alatt, de viszonzásként szeretné megtanítani Andit arra, hogy legyen egészségtudatosabb.

A 19 éves Tóth Andinak egyébként néhány hónapja is volt egy hasonló kalandja: akkor a 43 éves Pintér Tibor udvarolt neki kegyetlenül a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik