Szórakozás

Esztergályos Cecília egy hétig készülődött Kossuth-díjára

Március 15-én a Parlamentben állami kitüntetésben részesítettek több neves művészt, köztük például Esztergályos Cecíliát is, aki Kossuth-díját vehette át.

Esztergályos Cecília: Annyit sírtam, hogy bedagadt a szemem
A Jászai Mari-díjas színésznőt születésnapján lepték meg munkatársai.

A színésznőt nagyon boldoggá tette a kitüntetés és úgy érzi, hogy ez karrierjének egyik csúcsa.

A Kossuth-díj a kitüntetések koronája, így az én életem munkájának is. A világ tetején vagyok most, nekem ez a mennyország. Szeretnék tovább repkedni, de csakis itt a Földön

mesélte a Bors magazinnak adott interjújában a művésznő, aki azt is hozzátette, hogy gyakorlatilag már egy hete készülődik a nemes eseményre: fodrászát még múlthéten meglátogatta, ruháját pedig kifejezetten erre az alkalomra választotta.

Amíg bírom, csinálom. Egészség kell, béke, feladat, szeretet. A szeretet nagyon-nagyon kell, azzal tud élni az ember. Nekem ezt a férjem, a testvérem, a lányunk, a vejünk és az unokák adják. Sőt annyi energiát kapok tőlük, hogy negyvenévesnek érzem magam. Nem vicc. Attól én még ma, a 75. születésnapomon komolyan így érzem. De nincs időhöz kötve, hogy egyszer azt mondja a szervezet: elég volt. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő

– tette még hozzá a színésznő.

(Kiemelt kép: FEM3)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.