Szórakozás

Caramel: 22 évesen jutottam el először a Balatonhoz

Az énekes nagyon rossz anyagi körülmények közt nőtt fel, nyaralásról, nyelvtanulásról nem is álmodhatott. Ezért szeretne mindent megadni kislányának, amit csak tud, hogy ő többet láthasson a világból már gyerekként. 

A Blikknek elmondta, hogy szerinte minden ember megérdemelné, hogy elvihesse a családját nyaralni, és nagyon boldog, hogy ő most megteheti ezt:

Csodálatos érzés látni, ahogy a kislányom felfedezi a világot. Ha lehet ezt mondani, szerencsés emberként tekintek Szofira, hiszen én pél­dául 22 évesen jutottam el a Balatonhoz, a tengert pedig harmincasként láttam először. Ő viszont már az anyukája pocakjában járt az olasz tengerparton, ahova a születése után is visszamentünk. Ez nemcsak neki, de nekem is hatalmas élmény. Mindent megadhatok neki, amiben nekem nem volt részem.

A 3,5 éves kislány már most jobban viseli az utazással járó kényelmetlenségeket, mint apja:

Autós programon voltunk a sivatagban, ahol én rosszul lettem a kocsiban, ő meg vidáman röhögcsélt a hátsó ülésen

– mondta. Abból a sok jóbol, ami ő kapott, szeretne valamit visszaadni az embereknek, ezért idei év végi nagykoncertjét jótékony célokra is szeretné felhasználni.

caramelmusic (@caramelmusic) által megosztott bejegyzés, Júl 25., 2017, időpont: 7:46 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram / @caramelmusic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik