Szórakozás

Miklósa Erika már többre tartja az anyákat

Miklósa Erika (Array)
Miklósa Erika (Array)

Napjainkban, amikor a női jogokért kampányolni kifejezetten a fókuszba került, számos buzdító beszédet, riportot, inspiráló gondolatot kapunk olyan nőktől, akik hisznek a nőtársaik képességeiben, a nőkben rejlő lehetőségekben. Miklósa Erika operaénekesnő ennek kapcsán mondta egy videóban nemrég, hogy mennyire megváltoztak a példaképei az évek múlásával.

Fiatal pályakezdő koromban teljesen más példaképeim voltak. Akkor még főleg olyan nagy énekesek, előadóművészek, akik képesek voltak arra, hogy beteljesítsék a sorsukat, pályájukat. Ma viszont teljesen mást jelent, ma azokat a nőket látom, akik gyermeket nevelnek. Sok gyermeket nevelnek, emellett tudnak szépnek lenni, és vállalni önmagukat. Talán ez a legfontosabb, hogy azok a nők a példaképeim ma, akik vállalják önmagukat. A kampányunk célja pedig az, hogy árasszuk el az internetet olyan nők fotóival és történeteivel, akik személyiségükkel hatással vannak ránk

– mondta Miklósa Erika, aki mellett másik két sikeres nő, Tandi Flora és Gáspár Viki is nyilatkozott a #Womanderful nevet viselő kampány apropóján arról, hogy mit jelent számukra nőnek lenni a mai világban.

(Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik