Szórakozás

Nyári Dia a gyermekvállalásról: Anyagilag is megtehetjük, és szellemileg is készek vagyunk rá

A Barátok Közt színésznője már terhessége félidejénél jár és már azt is elárulta, hogy milyen nemű lesz babája. Nyári Dia és vőlegénye másfél éve alkotnak egy párt, gyermekük érkezése pedig tervezett volt, hiszen mindketten késznek érezték rá magukat.

Megtudtuk Nyári Dia babájának nemét
A színésznő az ötödik hónapban jár, terhességét jól viselni, nem kívánós, csak az alvás megy neki nehezebben.  

Mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni, de nem küzdöttem ezért, vártam, amíg egy olyan partnert találok, akivel meg tudtam valósítani. Danival úgy éreztük, hogy most eljött az ideje, hiszen az életünk egy olyan szakaszhoz érkezett, amikor anyagilag is megtehetjük, és szellemileg is készek vagyunk rá

– mondta az nlc-nek a 23 éves színésznő, aki a szülés után csak a kicsivel akar foglalkozni.

Azt egyelőre nem árulhatom el, hogy mikor lépek ki a sorozatból és esetlegesen mikor térek vissza. Az biztos, hogy a lehető legtöbb időt a gyermekemmel szeretném tölteni, hiszen nem a babysitternek és nem is anyukámnak szülök.

Kiemelt kép: RTL Klub/Story Extra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik