Szórakozás

Görög Zita bejelentette, hogy terhes

Harmadik gyermekével várandós Görög Zita – írja a Story magazin.

A 38 éves modell-műsorvezető és focista kedvese, Laczkó Zsolt babája várhatóan ősszel érkezik majd, hiszen a pár elárulta, hogy valószínűleg 2018. első napján fogant meg.

Görög Zita három évvel ezelőtt is várandós volt, ám akkor elvetélt.

Volt egy kisbaba, aki elment. Most meg sem fordul a fejemben, hogy ebben a kapcsolatban ez megtörténhet. Olyan boldog, nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, ezért hiszem, hogy minden rendben lesz. Azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen hamar megfogant a gyermekünk

– mondta a Story-nak a modell.

Görög Zita és a huszonkétszeres válogatott labdarúgó Laczkó Zsolt kapcsolata viszonylag friss, tavaly tavasszal ismerkedtek meg véletlenszerűen. A 10 éves Milus és a 9 éves Lotti már nagyon várják kistestvérük érkezését.

Soha nem volt titkom előttük, tudták, ha randevúzom. Bár Zsoltival már ismerkedtünk, egy darabig nem mondtam el otthon. Lottinak jók a megérzései, így amikor összefutottunk Zsoltival egy kávézóban, rögtön felhívta rá a figyelmem.Tudta, érezte, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak. Azt hiszem, hogy a gyerekeimnek az igazi család érzete hiányzott eddig. (…) Eldöntöttem, hogy soha nem akarok olyan férfivel együtt lenni, aki ugyanúgy akarja élni az életét, mint előtte. Az, hogy a párom minőségi időt töltsön a gyerekeimmel, mindennél fontosabb

– tette hozzá Görög Zita.

(Kiemelt kép: Instagram/Görög Zita)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik