Szórakozás
Budapest, 2014. február 5.
Németh Kristóf színész a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Németh Kristóf ragaszkodik ahhoz, hogy igazi fegyvert használjon a színpadon

24.hu
24.hu

2018. 02. 28. 07:18

Korábban a témában:

A színész új darabját, a  Hűtlenség árát szerette volna még hitelesebbé tenni azzal, hogy igazi fegyvereket vásárolt. A premieren azonban még nem vihette színpadra őket az engedélyek miatt.

Németh Kristóf csábított már el családos lányt
De állítja, hogy ez egy mindent elsöprő szerelem volt.

Az előadásokon két pisztolyt szoktunk használni, egy teljesen hatástalanított fegyvert a színpadon, illetve egyet a színfalak mögött, ami a lövés hangjáért felel. Ragaszkodom a valódi, de átalakított pisztolyokhoz a tökéletes illúzió miatt, egy automatát és egy forgótárast fogunk használni. Jelenleg is egy éles fegyvert vásárolok, amit hosszadalmas folyamat során egy cég hatástalanít és a rendőrség engedélyeztet. A premier­re nem sikerült összehozni a dolgot, egy replikát használtunk, ám a következő előadásra meglesznek az átalakított és engedélyezett fegyverek

– árulta el a Blikknek Németh Kristóf, aki 10 éves fiának is átadná a fegyverek szeretetét.

A westernfilmek hatására kezdtem el érdeklődni a fegyverek iránt, aztán 10 éves koromtól jártam a Marczibányi téri lőtérre. Nagyon jól ment a sportlövészet, háromszoros magyar bajnok voltam, egyszer csapatban, kétszer pedig egyéniben. Tizennégy éves koromig lőttem versenyszerűen, amikor egy szerep miatt a színészet felé fordultam, és nem maradt elég időm az edzésekre. A lövészet hobbiszinten megmaradt a mai napig, számos sportfegyverem van, és most, hogy a fiam 10 éves lett, őt is megtanítom a helyes fegyverkezelésre. Úgy gondolom, sokat ad a fegyelmezettséghez és a koncentráció fejlesztéséhez.

Kiemelt kép: MTI/Zih Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.