Szórakozás

Ezért vonul vissza Schobert Norbert

Schobert Norbert egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy visszavonul. Nem tart többé edzéseket, a jövőben kizárólag üzletemberként szeretne dolgozni és több időt tölteni a családjával.

Nem fogok már fellépegetni a színpadon tornagatyában. Ennek több oka van. Egyrészt már tíz éve visszavonultam, de ez sosem lett kimondva. Azóta foglalkozom szinte csak az üzlettel, de mindig elvállaltam közben nagy rendezvényeket, teltházas tornákat sportcsarnokokban és Réka táboraiban. Ennek vége, egy tornám lesz csak a jövőben. Innentől az életemet három dolognak fogom szentelni: a cégemnek a vezetése, motivációs trénerkedés, és a feleségem, Rubint Réka brandjének építése

– mondta a Mokkában Schobert, aki szeretné, ha Rékából sokkal nagyobb sztár lenne.

Rékából még nagyobb valakit fogok csinálni. Gőzerővel beálltam a feleségem mögé, mert ő tényleg egy csoda. Annyi embert mozgat meg, mint amennyire én sem voltam képes, pedig erről voltam híres. A neve Rubint Réka, de ő egy gyémánt, és nagyon sok lehetőség van benne

– tette hozzá a fitneszguru, aki emellett várja az újabb, fiatal edzőgeneráció megjelenését is.

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik