Szórakozás
Budapest, 2013. május 21.
Kovács István (Kokó) olimpiai bajnok ökölvívó az M1 televíziós csatorna Ridikül címû nõi beszélgetõs mûsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Megszületett Kovács Kokó István harmadik gyermeke

24.hu
24.hu

2018. 02. 22. 15:09

Korábban a témában:

A 47 éves visszavonult ökölvívó 2016 nyarán tett pontot 22 évig tartó házasságra, amelyből két fia született. Egy évvel később pedig már el is jegyezte új párját, aki megszülte neki harmadik gyermekét.

kokó (Array)
Eljegyezte szerelmét Kovács Kokó István
3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42,195 kilométer futás után térdelt le Katalin elé.

Kovács Kokó István így már kollégájához, Erdei Zsolthoz hasonlóan szintén háromgyermekes édesapa. A legfiatalabb Kovács szintén kisfiú és a Zalán nevet kapta.

A Bors próbálta elérni a sportolót, de csak egykori edzőjével Szántó Imrével sikerült beszélniük, aki elsők között értesült a baba érkezéséről.

A kis Zalán 52 centivel született, és Pisti rögvest időpontot kért tőlem a baba első boksz­edzésére. Örömmel mondtam igent erre, majd biztosítottam őt arról, hogy az újszülött ideális légsúlyú öklöző lesz. És persze egészen természetes, hogy vívó típusú bokszolót faragok belőle. Olyan technikásat, amilyen Pista volt.

Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.