Szórakozás

Megvan A Dal első négy döntős produkciója

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2018. 02. 11. 10:00

Szombat este lezajlott az Eurovízió magyar válogatójának első elődöntője. Ezúttal kilenc produkciót láthattak a nézők, amelyek közül három a zsűri pontjai alapján, egy pedig a közönség szavazatai alapján került a döntőbe.

Plagizálhatott A Dal egyik továbbjutója
Legalábbis nagyon sok hasonlóságra mutatott rá egy producer. Szövevényes sztori, tiszta krimiirodalom.

A zsűri szavazatai alapján végül Süle Zsoltnak, Heincz Gábor BIGA-nak és Dánielfy Gergelynek sikerült a döntőbe énekelnie magát, a nézők pedig a Leander Kills-t támogatták elég szavazattal. Ők már biztosan ott lesznek február 24-én a döntőadásban, hozzájuk csatlakozik még négy produkció a jövőheti elődöntőből, így összesen nyolc előadás közül dől majd el, hogy ki utazik Portugáliába a hatvanharmadik Eurovíziós Dalfesztiválra.

Nem sikerült amúgy továbbjutnia a Maszkura és a tücsökraj, valamint a Ham ko Ham együtteseknek, Knoll Gabinak, a StaviuS-nak és Gulyás Rolandnak.

(Kiemelt kép: Duna Televízió)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.