Szórakozás

Rubint Réka: Lara Norbival szokott beszélgetni a fiúügyekről

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2018. 02. 10. 10:16

Rubint Rékának és Schobert Norbertnek hatalmas cégbirodalmuk irányítása mellett három gyermekük nevelésében is helyt kell állniuk. Rubint épp ezért mindent gyermekeik beosztásához igazít, amiről Blikknek adott interjújában mesélt.

Lánya, Lara belépett a tinédzserkorba, amivel nem csak szüleinek, de önmagának is meg kell küzdenie.

Nagy szüksége van most rám mint a barátnőjére, előfordul, hogy éjfélkor is még összebújva lelkizünk. Igyekszem a partnere lenni, van, hogy saját történetet mesélek el. „Larácskám, én 13 éves voltam, amikor először találkoztam olyan fiúval, aki megdobogtatta a szívemet.” A legtöbbet Norbival szokott beszélgetni a fiúügyekről, hiszen egy férfi másként látja ezeket. Ő is elmeséli, hogyan élte meg, amikor elküldte egy lány

– mesélte a lapnak Rubint, aki azt is hozzátette, hogy már idősebbik fia, Norbika is el kezdett a lányok iránt érdeklődni:

Elkezdett érdeklődni a másik nem iránt. Megkérdezi, hogyan kell udvarolni. A minap Zalán valami elképesztő volt! Átjött hozzánk Berki Krisztián és a tündéri kislánya, Nati. Zalán nem éri el a hűtőben a polcokat. Nem szólt senkinek, hanem odahúzott egy széket, felállt rá, vett ki poharat, üdítőket, és megkérdezte a kislányt, hogy mit szeretne inni. Sok férfiban nincs meg ez a figyelem, ami már most az én hétéves fiamnál természetes. Norbika is ilyen. Olyan elő nem fordul, hogy előtted menne be az ajtón.

(Kiemelt kép: TV2)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.