Szórakozás

Benkő László feljelentést tett: Reméljük, ez csak egy rossz álom

Az Omega billentyűsével tavaly májusban közölte az orvosa, hogy rákos. Az elmúlt hónapok a betegségéről szóltak, amiből sikerült kigyógyulnia, ám most itt van az újabb nehézség. A Benkő László és fia által működtetett Balaton parti mulatót, a PartyFészek nevű helyet ugyanis le akarja bontatni a Zamárdi önkormányzat. A hivatal ugyanis túl hangosnak ítélte meg a szórakozóhelyet, ami már 11 éve működik.

Jó hírt közölt Benkő László: legyőzte a rákot
Az Omega billentyűse úgy érzi, mázlija volt.

Az önkormányzat egy megbízottja kiment a helyszínre megmérni a hangerőt, a jegyzőkönyvbe pedig azt írta, hogy a Party­Fészek egyik illetékese is jelen volt a méréskor. Ez nem igaz, ezért feljelentést tettünk okirathamisítás miatt

– mondta el a Borsnak a zenész fia, Benkő Balázs.

A Benkő család ügyvédje, dr. Kós Krisztián a részletekről is beszélt a lapnak:

A vendéglátóegység önkormányzati területen helyezkedik el, bérleti szerződés formájában adták ki határozott időre. A meghosszabbítást attól tették függővé, hogy semmi probléma nem léphet fel, és a zajszint nem haladhatja meg a megengedett határértéket. A zajszakértő megállapította, hogy átlépték a határt, ám az általa írt okiratban valótlan tényt közölt. Ügyfeleim léptek, és a rendőrséghez fordultak, büntetőeljárás indult az ügyben.

Benkő László eközben abban bízik, hogy a nyári szezonra rendeződik a dolog.

Az önkormányzat megalapozatlan döntést hozott, ez biztos! Reméljük, ez csak egy rossz álom, és idén nyáron ismét ott zenélhetünk!

Kiemelt kép: RTL Klub/StoryExtra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik