Szórakozás

A Dal: ők estek ki a második válogatóból

Szombaton este volt A Dal 2018 második válogatója. Az első héthez hasonlóan ezúttal is tíz produkció mutatkozott be, de végül csak hat juthatott tovább.

Miután a múlt héten összeomlott az applikációs szavazás, így ezen a héten már nem is kockáztattak a műsor készítői: kizárólag SMS-ben lehetett szavazni.

A pontszámok alapján az AWS és Dánielfy Gergely 45-45, a yesyes és Heinz Gábor 43-43, Odett pedig 39 ponttal jutott tovább, vigaszágon pedig a SativuS kapott lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy Maya ‘n’ Petitől, a Nenétől, Singh Vikitől és a Peet Projecttől búcsúzott el a verseny.

A három válogató adás után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, melyek február 10-én és 17-én kerülnek megrendezésre, majd nyolcan jutnak a február 24-i döntőbe – közülük kerül majd ki az, aki képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Leváltották Tatár Csillát A Dalban
És másra sem szerződtették eddig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik