Szórakozás

„Kamu Facebook-profillal szexel online, én meg megbocsátok neki”

Olvasónknak két gyereke van, egyszer már elhagyta férjét, de visszament. Szakértő segít.

Lassan hét éve vagyunk együtt a párommal, nem vagyunk házasok. Született két gyerekünk, a nagyobbik hároméves, a kicsi hathónapos. A gyerekek születése előtt is veszekedtünk, de nem olaszosan, hanem mindig megoldottuk, megbeszéltük, úgy soha nem feküdtünk le aludni, hogy haragban lettünk volna. A nagyobbik fiú születése után ez megváltozott, egyre durvábban veszekedtünk, és ez nem változott a második fiam születése után sem. Az első gyerek születése után nem segített itthon, rengeteget dolgozott, én pedig mindenért kiakadtam, úgy éreztem, egyedül maradtam a gyerekkel és a háztartással.

Éreztem, hogy valami nem stimmel, a sok túlóra nem volt indokolt, és belenéztem a telefonjába egyik este. Ekkor derült ki, hogy összeszűrte a levet az egyik kolléganőjével. Szex nem történt, azt mondja, csak levelezgettek. Persze ebből is balhé lett, kiakadtam és elköltöztem, de két hónap után visszaköltöztem. Amikor megismerkedtünk, álomkapcsolat volt. Az első egy év maga volt a megtestesült romantika, boldogok voltunk, szerettük egymást, felhőtlen volt a kapcsolatunk. Méltatlannak éreztem azt, hogy végleg elhagyjam. A második fiú születése után nem sokkal ismét túlórázgatott, megint belenéztem a telefonjába, de amit találtam, arra szavakat se találok.

Volt egy másik Facebook-profilja, ezt eddig észre se vettem. Kiderült, hogy évek óta használja, azon keresztül ismerkedik, randizgat, sőt, online szexel is rendszeresen. Most, hogy minden kiderült, ígérget, hogy megváltozik, hogy velünk akar lenni, a gyerekekkel és velem, kéri, hogy hozzuk rendbe a dolgokat, soha többet nem csinál ilyet. Azt mondja, azért csinálta, mert kevés volt a szex, és igen, itthon alig volt ilyen, a gyerekek mellett nehéz. Nekem is többre lett volna igényem, de azt hittem, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, jobb lesz minden az életünkben. Mit tegyek? Nem tudom, van-e értelme még egy esélyt adni ennek.

Olvasónk, Gabriella írta meg nekünk, mennyire komplikált párkapcsolatban él a partnerével, gyerekei apjával. A megcsalásra egyértelmű bizonyítékot talált, méghozzá a szokásos módon, megsértette a levéltitkot, és szembesítette a partnerét azzal, amit a telefonon talált.

Mit lehet tenni?

A család és a gyerekek érdekében sok nő inkább a struccpolitikát választja és nem is akar tudni arról, mit tesz a férje, partnere. Nem biztos, hogy ez hosszú távon jó megoldás, pláne, ha a nő a megérzéseire hallgatva rendszeresen rájár a partnere mobiltelefonjára, laptopjára. A bizalom ilyenkor két irányban is megtörik, a levéltitoksértés egyértelműen jelen van a mindennapokban – e nélkül valószínűleg a megcsalások háromnegyede nem derülne ki soha. Lehet azon mélázni, hogy ez jó lenne-e vagy sem, de a már megtörtént fájdalmat, bizalomvesztést és traumát ez sem fogja segíteni.

Az első szembesülés a partnere hűtlenségével annyira megingatta az olvasót, hogy emaitt elköltözött, majd a szép időkre való tekintettel visszaköltözött, hátha valami megváltozik. Mivel az alapvető párkapcsolati problémákat nem tudták együtt megoldani, a partner viselkedése nemhogy pozitívan változott volna, minden sokkal rosszabb lett a második gyerek születése után.

A jó az, hogy ebben a helyzetben kimondásra került az igazi probléma: nőként és férfiként nem működtek együtt már évek óta, a szex biztosan nem volt napirenden az életükben. A férfi pedig pótolta más nőkkel a hiányzó területet.

Azért is jó, hogy kimondták a gondokat, mert így párterápián, házasságterápián máris könnyebb elindulni ezen az úton. A veszekedések – amik nagy valószínűséggel egyfajta intimitáskeresésként voltak jelen az életükben – mellett a pár közötti egykori szenvedélyt és szerelmet vissza lehet állítani. A párterápia arra is jó, hogy a régi sérelmeket nem elfelejtve, de azokon átlépve együtt, közösen felépítsenek egy teljesen új alapokon működő párkapcsolatot. Egy próbát megér, talán már az első bizalomvesztésnél célszerű lett volna felkeresni egy szakembert, hátha segíthet.

A párterápiát azért is javaslom, mert ott hónapok alatt eldőlhet véglegesen, van-e közös jövő vagy szépen elválnak egymástól. Ez utóbbiban is segít a terapeuta, nemcsak a minőségi szexuális élet kialakításában és a párkapcsolati problémák megoldásában lesz támasz.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik