Szórakozás

Détár Enikő csak fájdalomcsillapítás miatt ugrott bele kapcsolatába

A színésznő nagyon maga alatt volt, amikor tönkrement a házassága Rékasi Károllyal. A válást követően nem is szeretett volna komoly kapcsolatot, csupán egy vigasztaló, futó kalandot.

Détár Enikő komoly döntést hozott a párjával
Három és fél év után összeköltöztek, s a házasságot tervezik.

Amikor négy évvel ezelőtt találkozott jelenlegi párjával, Péterrel, fájdalomcsillapítóként tekintett rá és úgy gondolt a viszonyra, hogy bárki, bármikor felszámolhatja – írja a Story magazin. Ehhez képest már össze is költöztek egy közösen épített házba, és nagyon boldogok. Igaz, a férfi már a megismerkedésükkor közölte vele:

Én már az elején megmondtam, nem leszek ágyrajáró szerető…!

Détár Enikő is hamar rájött, hogy elképzelései nem találkoznak a valósággal:

Vannak, akik hosszan kasztingolnak, válogatnak, én nem ilyen vagyok. Ahogy első ránézésre el tudom dönteni, hol akarok élni, milyen ruha tetszik, ugyanúgy pontosan éreztem, kivel köthetem össze az életem.

Mesebeli ház mesebeli dombok közt, valahol a budai hegyekben. Többévnyi albérlet után itt kezdett új életet Détár Enikő…

Közzétette: Story – 2018. január 17.

Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik