Szórakozás

Tóth Gabi: Új lapot kapott az életem

Versenyző, mentor, sztárokban sztár, rocker, népdalénekes, az ország egyik legjobb és legsikeresebb énekesnője. Ezek a jelzők mind illenek Tóth Gabira, aki ma ünnepli harmincadik születésnapját.

Tóth Gabi asztalterítőbe öltözött
Azon belül is csipkébe.

Tóth Gabi 1988. január 17-én született Tapolcán. Először 2004-ben, a Megasztár második évadában tűnt fel, miután nővére, Tóth Vera megnyerte a tehetségkutató első szériáját. Az énekesnőnek már a válogatón sikerült meggyőznie hangjával a zsűri tagjait, az évadot azonban végül nem sikerült megnyernie. Harmadik helyezett lett, illetve ő lett a széria legjobb női énekesnője. Már a Megasztár alatt is érezhető volt, hogy Tóth Gabi valami teljesen újat mutat majd a magyar zenei palettán. Ő volt az első “lázadó tini” típus, aki tehetségkutatóban tűnt fel, és aki olyat is be mert vállalni, ami nem feltétlenül egyezett meg a közízléssel. Sokan már ekkor nem szerették harsány stílusa miatt, de végül talán mégis ez lett sikerének egyik legnagyobb titka.

A Megasztár utáni első nagyobb televíziós szereplésére 2007-ig kellett várniuk a nézőknek, ebben az évben szerepelt ugyanis a VIVA televízió A Stáb című valóságshow-jában. Ha valaki nem emlékezne, ez volt az a műsor, amiben a ma már ügyvédjelöltként praktizáló Zimány Lindát énekesként is megmutatta magát.

Zimány mellett a valóságshow szereplője volt még Zentai Márk és az egykori Anti Fitness Club együttes frontembere, Molnár Tamás is. Utóbbi nagyon fontos szerepet játszik Tóth Gabi életében, hiszen a műsort követően ő lett az énekes dalszövegírója, és egyben talán az az ember, aki elindította őt az igazi siker felé. Mert bár már a Megasztár alatt is lehetett sejteni, hogy az ország egyik legtehetségesebb énekese tűnt fel a műsorban, a tehetségkutató mégsem hozta meg számára a várva várt áttörést. A Molnár által írt dalokhoz azonban már nem illett a fekete hajú, piercinges tinilány szerep. Testékszereitől megszabadult, haját platinaszőkére festette, öltözködésében pedig nőiesebb lett úgy, hogy közben dalaiban egy sokkal keményebb vonalat képviselt.

Az igazi sikerig egészen 2010-ig kellett várnia, amikor is az X-Faktor egyik sztárfellépőjeként előadta Elég volt! című dalát.

A pályám igazi beindulását annak köszönhetem, hogy 2010-ben színpadra állhattam a tehetségkutatóban mint extra produkció. Az X-Faktorban való fellépés hozta meg számomra az igazi sikert és az áttörést

– nyilatkozta 2017-ben az énekes.

Tóth Gabi karrierje azóta gyakorlatilag töretlen. 2013-ban felkérték az X-Faktor mentorának, így Molnár Ferenc Caramel után – aki a Voice ítészei között foglalt helyet – ő volt a második az országban, aki úgy ült egy tehetségkutató zsűrijében, hogy ő maga is hasonló műsorban tűnt fel először. A műsor egyik legmeghatározóbb mentora lett, aki összesen három évadon keresztül véleményezte a versenyzőket. 2015-ben egy rövidebb időre átigazolt a TV2-höz, ahol a Sztárban Sztár versenyzőjeként harmadik helyezett lett a műsor harmadik évadában.

A műsor történetének egyik legkatartikusabb élményét egyértelműen Tóth Gabinak köszönhetjük, akinek egy egész stúdió állva tapsolt Kovács Kati megformálása után.

Mindig elmondom, hogy szerintem a Gabi világszínvonalon énekel

– mondta a produkció után Liptai Claudia, a műsor egyik zsűritagja.

2017-ben már Totová művészneven versenyzett A Dal című műsorban, amely legújabb stílusváltásra utalt. Tóth Gabi hátrahagyta rocker énjét és elindult egy népzenei vonalon, amelyben gyakorlatilag ősanyaként robbantott.

A váltás sokak tetszését nem nyerte el, mivel úgy érezték, hogy ez csak egy szimpla marketingfogás az énekes részéről. Azt viszont nem szabad elfelednünk, hogy Tóth Gabi számára jól áll ez a szerep, amelyhez kissé érces hangja és hatalmas energiái teljesen jól passzolnak.

Nagyon komolynak és felnőttnek érzem magam így harminc évesen. Új fejezet nyílt az életemben akkor, amikor elkezdtem a népzenei stílusomon dolgozni, ami által mindenre választ kaptam. Én írom a saját dalaimat, amire nagyon büszke vagyok. Úgy érzem új lapot kapott az életem

– mesélte nekünk az énekesnő, aki azt is elárulta számunkra, hogy az elmúlt tizennégy évben rengeteg pillanat van, amire büszke, így nehéz lenne csak egyet kiválasztania.

Tóth Gabi Magyarország egyik legtehetségesebb és legsikeresebb énekesnője, aki tehetségkutatós tinédzserből ősanya lett.

Boldog születésnapot kívánunk neki!

Harminc éves lett Tóth Gabi!

Boldog születésnapot neki! :) Melyik a legjobb Tóth Gabi dal szerintetek?

Közzétette: 24.hu – 2018. január 17.

(Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik