Szórakozás

Pintér Tibor nem akart szexelni Tóth Andival

Néhány héten belül bemutatják a Zámbó Jimmyről szóló musicalt, ennek kapcsán lesz vendég vasárnap az ATV-s Esti Fizbiben Pintér Tibor és Jimmy fia, Zámbó Krisztián.

Mint kiderült, ők ketten már évek óta beszélgettek a musical ötletéről, sőt Krisztián egy apró szerepet is kapott benne. A darabban állítólag a nélkülözés, a Királyság évei mellett a Jimmy “máig zavaros és rejtélyes halálának részletei is” láthatóak lesznek.

Fotó: Esti Frizbi

Pintér Tibor ehhez a darabhoz akarta felkérni szereplőnek Tóth Andit is, aki egyelőre biztosan nem csatlakozik a társulathoz.

Tóth Andi a dzsungel miatt kicsit megijedt, azt gondolja, hogy el akarom venni feleségül, pedig nem így van. Egyébként az esetem lenne, de nem ez jut róla eszembe. Nagyon cuki, a kislányommal egykorú tüneményes tehetség

– mondta a vasárnapi Esti Frizbi felvételén Hajdú Péternek Tenya, aki arra is kitért, hogy testi kapcsolatba nem akart kerülni az X-Faktor fiatal győztesével.

A dzsungelben a mellettem lévő ágyon feküdt, de esküszöm, nem jutott eszembe az, hogy szexuális kapcsolatot létesítsek vele.

Pintér most egyébként egy másik fiatal énekesnőt tett be Tóth Andi szerepére, méghozzá Ilyés Jenifert, aki ugyanabban az X-Faktorban tűnt fel, amelyet Tóth megnyert.

Pintér Tibor: Minden negyvenhárom éves pasi húszéves lányokra vágyik
Szexelt már lovon, ő lesz Jimmy, barátnője anyukája pedig két-három évvel idősebb csak nála. Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik