Szórakozás

Cinthya Dictator: Elfogadtam, hogy a halál ott van a lakásunkban

24.hu
24.hu

2018. 01. 17. 13:10

Korábban a témában:

Varga Viktor és fotós barátnője egy ideje már újra együtt élnek, otthonukban pedig – rájuk jellemző módon – elég sok bizarr holmi van. Mind közül a legijesztőbb egy valódi emberi koponya, amit az énekes Árpádnak nevezett el, Cinthya Dictator azonban fél tőle.

Amikor Viktor hozzám költözött, akkor ezt hozta magával. Először azt hittem, tök jó, ha van egy koponya a háznál, de bevallom őszintén, számomra azért félelmetes, hogy egy igazi emberi koponya van otthon a szobánkban. Van egy csontvázszobrom is, ami engem ábrázol, de annak láttán nem feltétlen gondolok a halálra. Az viszont más, hogy egy valóban halott ember feje ott van, már lekopott róla a hús meg a bőr, szerintem borzasztóan nyomasztó nap mint nap látni

– kezdte a Borsnak Cinthya.

Egyébként nyilván különleges egy ilyen dolgot közelről látni, csak közben én már annyiszor találkoztam a halállal, hogy egyáltalán nem szeretem, ha a közelemben van. Minden ember köt valamilyen kompromisszumot a párkapcsolatáért. Én elfogadtam, hogy a halál ott van a lakásunkban, mert Viktornak fontos. Ő nem úgy gondolkozik, mint én, számára nem jelent rosszat. Pozitív emberként áll hozzá. Nagyon szereti, a ba­rátjának tartja.

Kiemelt kép: Facebook

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.