Szórakozás

Van egy mondat, amit egyetlen disneylandi alkalmazott sem mondhat ki

Egy exdolgozó a parkok szigorú szabályairól mesélt.

Egy korábbi Disneyland-alkalmazott olyan háttérinformációkat és kulisszatitkokat mesélt a parkokról a Pop Sugarnak, amikről alig-alig hallhattak eddig a kívülállók.

Ha röviden akarjuk összefoglalni a lényeget: a vidámparkokban dolgozóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a látogatók elhiggyék, mesevilágban vannak. Ehhez pedig szigorúan tartaniuk kell magukat néhány szabályhoz. Amelyek közül az egyik legfontosabb: soha, semmilyen körülmények között nem hangozhat el a szájukból az alábbi mondat:

Nem tudom.

Ha bármit kérdeznek tőlük, válaszolni kell. Hülye kérdésre hülye választ. De valamit mindenképp mondani kell, mert a varázsvilágban nem történhet meg, hogy valamit nem tudsz.

A mesék birodalmában az sem történhet meg, hogy gyerekek vesznek el. Ha a kicsik valamiért elsodródnak a szüleiktől, eltűnnek a látókörükből, és ez kiderül, onnantól a felnőtteket tartják számon eltűnt személyként, amíg rá nem találnak egymásra.

A jelmezes dolgozóknak attól a pillanattól, hogy belépnek a parkba, egészen a zárásig úgy kell viselkedniük, mintha színpadon lennének. Nem léphetnek ki a szerepükből. A korábbi alkalmazott elmondta: az egyes parkokban minden mesefigurából egy van, olyan nem fordulhat elő, hogy egyszerre két Donald kacsát lát egy gyerek.

A varázslatos birodalomban egy pillanatig sincs csönd: zene szól onnantól, hogy a vendégek belépnek, egészen a távozásig.

Az alkalmazottakra egyéb szigorú szabályok is vonatkoznak: tilos a backstage-ben (a látogatók által nem bejárható területeken) fotót készíteniük, szintén tiltva van számukra a celebfotózás: ha észrevesznek egy híres embert a parkban, nem készíthetnek velük közös fényképet.

Az ex-munkaerő a floridai parkban volt alkalmazott, és azt mondja, nyaranta néha extrém körülmények között kellett dolgoznia: egész nap a jelmezekben mászkált a durva hőségben, előfordult, hogy a kötelezően viselendő fekete cipőjének talpa elkezdett olvadni a forró betonon.

Ennek ellenére nincsenek túlfizetve az alkalmazottak, sokkal inkább az extrák miatt éri meg ott dolgozniuk: olyan eseményekre juthatnak be, ahová más nem, kapnak rengeteg ingyen belépőt és kedvezményt, olcsóbban szállhatnak meg a Disney-tulajdonban levő szállodákban.

 

Kiemelt fotó: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik