Szórakozás

Újra összehozta elvált szüleit Rubint Réka

Rubint Réka szülei 33 házasságban töltött év után elváltak, ennek már 16 éve. Nemrég azonban Rubint békítő hadjáratának következtében újra összemelegedtek, olyannyira, hogy együtt utaztak el Balira és most együtt is karácsonyoztak.

A fitneszlady akkor fogott neki fondorlatos terve megvalósításának, amikor megtudta, hogy Imre elvált második feleségétől. Igyekezett úgy közreműködni, hogy a szülők ne vegyék kényszernek a békülést, de érezzék, milyen lehet újra egy családként élni.

A gyerekeim a nagypapájuk mindennapi jelenléte nélkül nőttek fel. Természetesen tartottuk a kapcsolatot apukámmal, de a találkozások inkább csak a nagyobb családi eseményekre korlátozódtak. Amikor Balin voltunk, apu és a gyerekek el sem engedték egymás kezét, nekem ezt órási boldogság volt látni. (…) Anyuval elmentek az éjféli misére is, nagyon jó, baráti hangulatban telt a karácsony, nekem pedig ez volt a legnagyobb ajándék, hogy újra egymásra találtak a szüleim. Anyukámat azóta mintha kicserélték volna, fiatalodott vagy tizenöt évet. Ha az ember lelkében helyén vannak a dolgok, boldog, érzi a harmóniát, az a külsején is meglátszik. Állandóan mosolyog, vidám, csilingel a hangja

– mondta a Blikknek Rubint Réka, akinek testvére is segített a terv végrehajtásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik