Szórakozás

Étkezési zavaráról mesélt a Grammy-díjas énekes

Sam Smith neve 2012-ben lett világszerte ismert Naughty Boy  La La La című  slágerében való közreműködésével. A 25 éves énekes karrierje azóta töretlen, azt azonban kevesen tudják róla, hogy sokáig étkezési zavarokkal küzdött.

Sam Smith a Grammyn (grammy, sam smith,)
Sam Smith egyre csak fogy, már alig van miből leadnia
A brit szupersztárra alig lehet ráismerni, annyit fogyott az elmúlt időszakban.

Zenei karrierjének legelején szinte megszállottan méregette saját súlyát.

Amikor az első zenei videómat forgattuk nem voltam kibékülve azzal, ahogy kinéztem, szóval próbáltam irányítani a kamera mozgását. Kicsit önkínzó lettem. Folyamatosan a kamerában néztem magam, csipkedtem a derekamat és minden nap megmértem a súlyom

mesélte a Grammy-díjas énekes, aki azt is hozzátette, hogy ma próbál figyelni arra, hogy elfogadja saját testét.

Az ahogy látom magam, mindig egy probléma lesz. Folyamatosan tréningeznem kell magam arra, hogy a jó dolgokat nézzem a videóimban, nem pedig azt, hogy hogyan is kellene kinéznie a hasamnak

– nyilatkozta Smith, aki azt is hozzátette, hogy szerinte ez egy olyan téma, amiről férfiaknak is beszélniük kellene.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik