Szórakozás

Németh Kristóf megállapodott a Játékszínnel

Német Kristóf és a Játékszín között húzódó konfliktus még másfél éve kezdődött, csúcsra pedig 2017 októberében ért, amikor a színészt saját tudta nélkül cserélték le a színház egyik darabjában, ami azért volt érdekes, mert Németh nem csak színészként, hanem tulajdonosként is érdekelt volt a színház életében.

Németh Kristóf nem akart már titkolózni: újra szerelmes
A színész nem gondolta volna, hogy még az idén szerelmes lesz.

A színésznek most sikerült megállapodnia a Játékszínnel arról, hogy kifizetik neki a 30%-os tulajdoni hányadát.

Köztem és a Játékszín között megállapodás született a különválás feltételeiről, békében rendeztük közös ügyeinket, amelyet mindkét fél betart, és a jövőben ezt nem kívánjuk kommentálni. Innentől én már a jövőre koncentrálnék, nem pedig a múlton rágódnék

– mesélte a Blikknek adott interjújában Németh, aki azt is hozzátette, hogy  csütörtökön aláírtak minden szükséges papírt.

Bár másfél éve már nem vettem részt a színház mindennapos életében, a tulajdonrészem megmaradt. Nyár óta tárgyaltunk arról, hogy miként is lehetne ezt megoldani, mostanra sikerült is

– mesélte a lapnak Németh.

(Kiemelt kép: Fem3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik