Szórakozás

Az év legnagyobb szakításai

2017 sem telt el szakítások nélkül, nézzük, ki lett idén (rövidebb vagy hosszabb időre) egyedülálló.

Emma Watson

A Harry Potter sztárja nyáron szakított barátjával, William ‘Mack’ Knighttal, akivel két éve voltak együtt, de a távolság miatt nem tudták menedzselni a kapcsolatot.

Nem mondhatok róla többet, mert nem lehet egyszerre nyilatkozni a magánéletemről, közben elvárni, hogy ne készüljenek rólunk paparazzi fotók. A kettő együtt nem megy.

jegyezte meg a színésznő, aki fiatal kora ellenére elég éretten kezeli a sajtót.

Lola

Jegyben jártak, amikor szakítottak, és lefújták az egész esküvőt — ráadásul nem is először, egyszer már előfordult velük ugyanez.

Hiába fogadkoztunk, hogy másodszor mindent jobban csinálunk majd. Egy ideig minden szebbnek tűnt, de aztán ugyanoda lyukadtunk ki, mint régen: nem foglalkoztunk eleget egymással. Talán azért, mert úgy gondoltuk, nem kell ebbe már több energiát fektetni. Másfél hónapja végül én költöztem el egy átbeszélgetett éjszaka után

mesélte Lola, aki már az esküvői ruháját is kiválasztotta, amikor meghozta a nehéz döntést.

Fördős Zé

Másfél évet volt együtt 14 évvel fiatalabb barátnőjável, Martinával. Három hét után össze is költöztek, annyira nagy volt a szerelem, de mégsem bizonyult tartósnak.

Való igaz, hogy egy hónappal ezelőtt szakítottunk Martinával, illetve talán nem is ez a jó szó, mert nem volt sem veszekedés, sem dráma, egy hangos szó sem hagyta el a szánkat, csak úgy döntöttünk, hogy különköltözünk. A mai napig beszélünk egymással és megmaradt a jó viszony is köztünk

mondta Fördős a szakítás kapcsán.

Kerényi Miklós Máté

Nyáron, egy évvel esküvőjük után költözött el Dancs Annamaritól Kerényi Miklós Máté, kapcsolatukat a születő gyermek sem tudta megmenteni. Úgy tűnik, Kerényi egyedül hozta meg a döntést, Dancs ugyanis még kitartott volna mellette.

Aki ismer engem, tudja, hogy Mátét rajongásig szerettem. Ő hozott egy döntést, amit nekem el kellett fogadnom. A kilenc hónapos kisfiamra és a jövő heti premieremre szeretnék most koncentrálni.

Robert Pattinson

Három éve voltak együtt, de néhány vörös szőnyeges szereplést leszámítva keveset mutatkoztak a nyilvánosság előtt Robert Pattinsonék. Októberben szakítottak, állításuk szerint nem működtek már úgy, mint egy pár, de a végső döntést Pattinson mondta ki.

Az első két évükben elválaszthatatlanok voltak egymástól. De az utóbbi hónapokban elkezdtek különválni az útjaik és egyre kevesebb időt töltöttek együtt

– mondták a párról ismerőseik.

Berki Krisztián 

Pár hónappal az esemény előtt lefújták az esküvőt Hódi Pamelával, ekkor már sejteni lehetett, hogy nem lesz jó vége a történetnek. Akkor még egy darabig együtt voltak, de szeptemberben beismerték, hogy nem működik a kapcsolatuk.

Krisztiánnal kapcsolatunk a végéhez ért! Tisztelettel engedjük el a másikat, hiszen sok szépet és rengeteg meghatározó pillanatot éltünk meg egymás mellett, de most mégis arra a közös döntésre jutottunk, hogy lezárjuk 5 éves kapcsolatunkat. Lányunkat, Berki Natasa Zselykét természetesen közösen neveljük továbbra is, de külön

írta Facebookon Hódi Pamela.

John Legend 

Egyszer szakított Chrissy Teigennel, de a hölgy egyszerűen nem fogadta el a döntést, és másfél órával később már újra randiztak. Az eset korábban történt, de a pár idén beszélt először az egykori, rövid ideig tartó szakításról.

Hajdú Péter

Miután kapcsolata végleg véget ért volt feleségével, egy sokak szerint exéhez nagyon hasonló lánnyal, Eszterrel, kezdett el járni Hajdú Péter. Ez akkor fejeződött be, mikor Esztert más férfiakkal látták szórakozni a Szigeten. Később azt nyilatkozták, hogy közös döntés volt, Hajdú még nem állt készen egy olyan komoly kapcsolatra, melyre Eszter vágyott volna.

Heidi Klum

Állítólag csak szünetet tart a 44 éves Heidi Klum és 13 évvel fiatalabb barátja, Vito Schnabel, de azóta sem mutatkoztak együtt. A sok tennivalóra és az iskolakezdésre hivatkozva szünetelnek.

Épp nincsenek együtt. A dolgok bonyolultak voltak mostanában, az ország különböző partjain élnek. Elkezdődött az iskolaév, és Heidi a gyerekekre koncentrál.

Fejős Éva

8 hónapos babával rakta ki a férje Fejős Évát, ráadásul 15 percet adott arra, hogy összepakolja a holmiját, és elhagyja a házat. Nem derült ki, hogy min veszhettek össze ennyire, a férfi az alábbiakat mondta:

Hogy ez szakítás? Ez is relatív. Ez egy kétnapos történet már. Éva az ismert ember, őt kellene megkérdezni. Ha ő úgy fogalmaz, szakítás, hát legyen az. Ami tény, azóta már találkoztunk és beszéltünk. Túl vagyunk egy négyórás beszélgetésen, amit a héten valamikor folytatunk.

Kovács Patrícia

9 évet volt együtt Gusztos Péterrel, melyből az utóbbi 2 év a házasságuk megmentéséért való küzdelemmel telt.

A közösségi oldalakon mindannyian hajlamosak vagyunk csak a szépet és jót mutatni magunkból és az életünkből, így akik a távolból követnek minket, nyilván megdöbbenek majd ezeken a sorokon. De az élet nem a legjobb pillanatainkból készült fotók gyűjteménye, sokkal összetettebb, bonyolultabb annál.

írja Gusztos a Facebookon, mikor békében elengedték egymás kezét.

Zimány Linda

Nagyon megviselte a Kedves Ferenccel való szakítás, és sokáig reménykedett, hogy lesz még folytatás. Attól is félt, hogy végleg egyedül marad:

Továbbra is nagyon szeretjük egymást. Úgy érzem, ő volt a legtökéletesebb férfi az életemben. Egyelőre mindketten a magunk útját járjuk, és azt figyeljük, hogy mennyire hiányzunk a másiknak. Lehet ugyanis, hogy a szakításunk mégsem végleges…

Dukai Regina

A Valentin-nap rengeteg szakítást hozott idén, Zimányékkal nagyjából egy időben Dukai Regina is egyedül maradt. Nála 10 évvel fiatalabb párjával mindössze pár hónapot volt együtt, hamar vége lett a románcnak.

Király Viktor

Akkori kedvese, Nagy Réka éppen Valentin-napon írta ki Instagramra. hogy vége a szerelemnek. Nem magyarázkodott sokat, az okokat sem árulta el.

Nem szoktam a magánéletemről beszélni, aki ismer, ezt tudja. Együtt voltunk Viktorral, és tartozunk Nektek annyival, hogy azt is elmondjuk, hogy már egy ideje nem alkotunk egy párt.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik