Szórakozás

Kulcsár Edina és párja karácsonykor összehozták családjaikat, hogy végre együtt ünnepeljenek

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2017. 12. 26. 14:00

Kulcsár Edinával beszélgettünk, aki elárulta nekünk, hogy miben lesz más az idei karácsony és, hogy milyen ajándékokkal szokta meglepni családját. 

Kulcsár Edina: Amikor sikerül elérnem egy célom, higgyétek el, kőkemény munka van mögötte
Ma már tudja, hogyha egy ajtó bezáródik, egy másik úgyis kinyílik.

Kulcsár Edina és a párja, Csuti idén karácsonykor végre összehozták a két családot és közösen töltötték az ünnepeket.

Mindketten nagyon szeretjük a saját, illetve a másik családját, ezért úgy döntöttünk, hogy ebben az évben közösen ünneplünk, hogy még több időt tölthessünk egymással

– mesélte a gyönyörű műsorvezető, aki azt is hozzátette, hogy bár megbeszélték, hogy senki semmit nem vesz karácsonyra a másiknak, ő mégis megszegte ezt az ígéretet és mindenkit meglepett valami aprósággal.

Nem hiszek abban, hogy sok és drága ajándékokat kell venni, éppen ezért apró, személyes ajándékkal szoktam meglepni a családomat. Mindig olyat választok, amivel tudom, hogy igazán örömöt tudok okozni a szeretetteimnek

– mondta az Ázsia Expressz sztárja.

(Kiemelt kép: )

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Young desperate man in casual clothes abandoned lost in depression sitting on ground street concrete stairs alone suffering emotional pain, sadness, looking sick in grunge lighting
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.