Szórakozás

Singh Viki mindig szomorú volt karácsonykor

Singh Viki idén az anyukája nélkül karácsonyozik, édesapja pedig azért nem ünnepel, mert indiai. Az énekesnő ettől függetlenül megpróbál karácsonyi hangulatot teremteni új barátjával, és csak reméli, hogy nem fogja úgy leégetni a halat, mint ahogyan azt anyukája tette kiskorában.

Hogy telnek az ünnepek?

Sajnos édesanyám nincs Magyarországon idén karácsonykor, így vele nem ünneplem meg a szokásos magyar karácsonyunkat. Édesapám itthon lesz, ő viszont nem ünnepli a karácsonyt, hiszen india Viszont minden évben valami kis karácsonyi hangulatot próbálunk teremteni a húgaimmal. Ilyenkor mind a hárman meglátogatjuk édesapámat, és rendezünk egy “karácsonyias” közös estét. Az idei karácsony még abban is más lesz, hogy ez lesz az első közös ünnepünk a barátommal, Tomival, így az ő szüleit is meglátogatjuk és persze együtt leszünk, ha lehet — végig az ünnepek alatt. Fellépéseim is lesznek bőven, idén karácsonykor például 23-án is felléptem, így a színpadon ünnepeltem a névnapom.

Hogy emlékszel vissza a tinédzserkori karácsonyaidra? 

Furcsa dolog ez nálunk, hiszen édesanyámmal mindig kettesben voltunk karácsonykor amíg kicsi voltam, és csak karácsony másnapján mentem át apukámhoz, illetve az ő családjához ahol a húgaim is éltek. Karácsony este mindig szomorú voltam amiatt, hogy magányosak vagyunk, hiszen anyukámnak nem lett új párkapcsolata, és láttam rajta hogy szomorú emiatt.

Ez ilyenkor mindig hatványozottan érezhető volt. Apu pedig indiai lévén nem igazán ünnepelte a karácsonyt, maximum csak a mi kedvünkért vett fát, de ezért ott sem volt sosem az igazi karácsonyi hangulat. Volt egy időszakom – nyilván amikor tini voltam és lázadtam -, amikor kifejezetten utáltam a karácsonyt és tüntetőleg ilyenkor a barátaimmal, akik hasonlóan csonka családból származnak, a karácsonyi vacsoránk után elmentünk a törzshelyünkre, ahol a tulajdonos is nagyon jó barátunk volt, és koccintottunk egyet-kettőt ennek “örömére”.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb karácsonyi ajándékod, amit kaptál vagy adtál? 

Nem is tudom, talán az, amikor anyukámtól és apukámtól is ugyanazt a Sellő Barbie-t kaptam hiszen tudták, hogy azt szeretném, de nem beszéltek össze így duplán örülhettem neki. Természetesen mikor ez kiderült, akkor választhattam valami új ajándékot az egyik helyett — ez szuper volt. Emlékszem, hogy egy illatos kifordítható muffin babát választottam, aminek a kalapja volt a muffin teteje, a szoknyája pedig a muffin maga, ha kifordítottam. Imádtam!

Melyik volt a legrosszabb karácsonyod?

Egyszer volt egy elég kellemetlen eset, de erre most már nyilván nevetve emlékszünk vissza. Akkor még anyukámmal egy nagyon nagyon pici lakásban laktunk kettesben, ahol az én szobám a konyhából nyílt, tehát végül is amolyan cseléd szoba volt, amit az előző lakók étkezőnek használtak. Ici-pici szoba volt, ezzel eddig nincs is baj, hiszen van ilyen, nem éltünk túl jól akkoriban. Anyu halat sütött, ott felejtette a sparhelten és bizony odaégett nemcsak a hal, de az olaj és persze az edény is, így a konyhában és ezáltal a szobámban hihetetlen bűz volt napokig, hiába szellőztettünk. Akkor szörnyen szerencsétlennek éreztem magam, de most már csak nevetek az egészen.

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik