Szórakozás

Amerikába költözik Kállay-Saunders András

Hatalmas tervei vannak a jövőre nézve Kállay-Saunders Andrásnak. Az énekes, aki New Yorkban született, és édesapja, Fernando Saunders is ismert amerikai zenész, azt tervezi, hogy amint teheti, a tengerentúlra költözik.

Minden eddiginél keményebben ráálltam arra, hogy befussak Amerikában. Voltam is kint Los Angelesben, tárgyaltam két kiadóval a világ legnagyobbjai közül, de egyelőre nem akarom elmondani, melyikkel. (…) Én biztos, hogy mindent megteszek azért, hogy összejöjjön, egy dolgot kivéve. Nem szeretném, ha édesapám, aki ismert zenész, segítene ebben. Ő többször felajánlotta már, hogy összehoz olyan emberekkel, akik előre tudják lendíteni az amerikai karrierem, de számomra sokkal szebb lesz az eredmény, ha az ő segítsége nélkül érem el

– mondta a Blikknek Kállay-Saunders, aki tudja, hogy ha tényleg komolyan el akar érni valamit, akkor át kell költöznie a tengerentúlra.

Ilyen tervek mellett az is jogos kérdés, hogy mi lesz akkor a barátnőjével, Tolvai Renivel? Kállay-Saunders András válasza egyszerű: viszi magával. Reni egyébként az elmúlt években szintén többször járt Amerikában, ő is nemzetközi karrierre vágyik, számára sem nem lenne hirtelen ötlet, ha költözne.

(Kiemelt kép: MTVA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik