Szórakozás

Edvin Marton 8 évesen költözött el a családjától

Edvin Marton gyerekként hamar elkerült a családjától, és csak ritkán találkozhatott a szeretteivel. Ezen kevés alkalmak közé tartozott a karácsony, az ünnep pedig a szívügyévé vált. A hegedűművész mindössze 8 éves volt, amikor egy bentlakásos, internátusos zeneiskolába költözött az oroszországi Moszkvába. A kollégiumban tizenhatan éltek egy szobában nyolc éven keresztül, és haza csak évente kétszer, nyáron illetve karácsonykor mehettek.

Mivel a művész már fiatalon is szoros kapcsolatot ápolt családjával, a napokat számlálva várta, hogy viszontláthassa őket a szeretet ünnepén. A karácsony azóta is fontos részét tölti be az életüknek.

Szenteste meglepjük egymást, de nem drága, hanem inkább szimbolikus ajándékokkal. A karácsonyfát már bő egy héttel korábban felállítjuk, és együtt díszítjük fel. A fiaim 7 és 8 évesek, akik már nagyon várják a december 24-ét. Nálunk tényleg meghitten és jó hangulatban telik a készülődés

– mondta Edvin Marton, akinek napjai jelentős részét a fellépései előtti próbák töltik ki, idén szerencsésen jött ki a lépés, hiszen advent harmadik vasárnapján családi körben gyújthatták meg az adventi koszorú első három gyertyáját.

Edvin Marton december 23-i Ave Maria Symphonic Live című koncertjén szeretné megidézni a karácsony meghittségét és elvezetni rajongóit saját epikus világába, ahol igazi ünnepi varázslat várható. A koncert után még itthon tölti a szentestét, aztán Ázsiába indul. December 25-én hajnalban indul a gépe Kínába, hogy élete leghosszabb turnéját adja. Három hét alatt 15 metropoliszban lép színpadra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik