Szórakozás
LOS ANGELES, CA - APRIL 13:  Recording artists Eminem performs onstage at the 2014 MTV Movie Awards at Nokia Theatre L.A. Live on April 13, 2014 in Los Angeles, California.  (Photo by Christopher Polk/Getty Images for MTV)

Eminem durva szöveggel ment neki Trump lányának

Kaszási Júlia
Kaszási Júlia

2017. 12. 18. 15:36

Eminem idén tért vissza, és ez talán túlságosan is sikerült neki. Nemrég porrá alázta az amerikai elnököt, most pedig a lányának ment neki, méghozzá olyan durván, hogy arra Donald Trump ellenségei sem mondhatják, hogy teljesen oké lenne. A háborgók szerint Eminem szövege erőszakos és szexista. 

Nem sokkal 45. születésnapja után új albummal jelenkezett Eminem, aki többek között Pinkkel és Ed Sheerannel is dolgozott együtt az új lemezen. Persze nem emiatt érdekes a rapper Revival című albuma, hanem azért, mert Amerika első számú családját szapulja az azon hallható számokban – Donald Trump után most Ivanka Trumpot.

45 éves lett Eminem, aki körszakállal és az elnök alázásával tért vissza
Az elmúlt évtizedekben összehozott magának 15 Grammy-t, egy Oscart, három gyereket, egy feleséget kétszer is, és egy halom botrányt.

Az elnök lányát megemlítő Framed című dal szövege sokakat feldühített:

Donald kacsa az udvaron dömperezik, de hogy a szarba kerül Ivanka Trump a kocsim csomagtartójába. Utána kell járnom ennek, hogy kiderítsem […] Valamiért felelősnek érzem magam ezért a hülye kis szőke lányért.

A fentiek egyébként angolul sem hangzanak sokkal jobban és értelmesebben, de a lényeg bizonyára átjön – Ivanka Trumpot a szöveg szerint Eminem csomagtartójába zárták. Ami ezen túl kicsapta a biztosítékot az embereknél, az az, hogy a rapper Trump iránt érzett gyűlöletébe belekeverte az elnök lányát is. Na meg persze az, hogy sokak szerint Eminem ezzel a mondattal legitimizálja a szexizmust és a nők elleni fizikai illetve verbális erőszakot. A háborgók szerint egyáltalán nem oké, hogy a nők elleni erőszakot Eminem a politikai nézetei kifejezésére használja fel, még akkor sem, ha a csomagtartós szöveg után kvázi felmenti magát azzal a résszel, hogy felelősnek érzi magát.

New #Revival Collectables – link in bio

A post shared by Marshall Mathers (@eminem) on

Októberben egyszer már magára haragított pár embert, amikor a BET awardson egy négyperces freestyle-ozás közben semmisítette meg Trumpot, amikor arra utalt, hogy az amerikai elnök nukleráis holokausztot okoz amiatt, hogy nem bírja türtőztetni magát Észak-Koreával kapcsolatban.

Eminem négy percben semmisítette meg Trumpot
A rapper szerint az elnök egy kamikaze, amely nukleáris holokausztot okozhat.

Hogy Donald Trump, vagy a szövegben említett lánya tervezi-e jogi útra terelni az ügyet, azt egyelőre nem tudni, de az elnököt ismerve valószínűleg nem hagyja szó nélkül a rapper ámokfutását, és ha máshol nem is, Twitteren biztos kiosztja majd.

Kiemelt kép: Getty Images/Christopher Polk

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.