Szórakozás

Ázsia Expressz: Magabiztos győzelmet aratott a legjobb páros

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2017. 12. 16. 20:14

November 16-án kezdődött a négy ázsiai országon – Vietnamon, Laoszon, Kambodzsán és Thaiföldön – keresztül tartó celeb versenyfutás, amelyben végre kiderült, hogy melyik párosnak sikerült elsőnek célba érnie.

Megvan az Ázsia Expressz győztes párosa
Négy országon keresztül versenyeztek a celebek.

A döntőben két párosnak volt lehetősége megküzdenie egymással:

  • Berki Krisztiánnak és Ambrus Attilának
  • valamint Kulcsár Edinának és párjának, Szabó Andrásnak, azaz Csutinak.

Az utolsó adás egy csavarral kezdődött: Ördög Nóra mindkét csapatot arra kérte, hogy a már eddig megszerzett amulettek közül – amelyeknek értéke Berkiéknél nyolcmillió, Kulcsáréknál pedig hatmillió forint volt – adjanak át két-két darabot. A négy talizmán összértéke négymillió forint volt.

A két csapatnak a döntőben összesen öt kérdésre kellett helyesen válaszolniuk, melyek különböző feladatokkal voltak kiegészítve. Az első feladatban egy karaoke bárban kellett megmutatniuk énektudásukat, a másodikban egy masszázs szalonban kellett elsajátítaniuk a thai lábmasszázs rejtelmeit, az utolsó feladatban pedig egy hatalmas piacon kellett megkeresniük egy hatalmas plüsskacsát.

Az elvett amulettek sorsára végül az utolsó előtti találkozási pontnál derült fény. Ide a Berki-Ambrus párosnak sikerült hamarabb megérkeznie, így az utolsó feladatoknak ők tíz, még Kulcsárék csak négymillió forintot érő talizmánnal vágtak neki. 

Berkiék végig Kulcsárék előtt voltak, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy szinte ez első pillanatban felismerték, hogy Bangkokban a tuk-tuk a leggyorsabb közlekedési eszköz. A páros végig határozottan, kellően pofátlanul versenyezett, volt, hogy csak az utazás végén mondták meg a sofőrnek, hogy nincs pénzük, így nem volt meglepő, hogy a  célállomáshoz végül a nekik sikerült hamarabb odaérniük.

Az Ázsia Expressz győztes párosa: Berki Krisztián és Ambrus Attila.

(Kiemelt kép: TV2)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.