Szórakozás

„Tiltottak, majd elzártak tőle, most pedig esküvőnk lesz”

Óriási szerelem, egymásra találás, de a szülők tiltják őket egymástól. Mit lehet kezdeni ilyen helyzetben? Mit tehet a szülő, és hol van az a határ, amit meg kell húzni? Amennyiben hozzászólnál vagy véleményeznéd, esetleg hasonló cipőben jársz, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre!

Az én történetem címe lehetne akár a «Léteznek még lovagok»! 19 éves voltam amikor megismertem a páromat, és azt mondtam, hogy első látásra szerelem nincs. Persze ekkor került bele az életembe. Mivel tehetősebb családból származom, így a szüleim hasonló típusú, azaz hasonló anyagi helyzettel rendelkező társat szerettek volna mellém. Eleinte tiltottak, majd elzártak tőle, mert gondolták, ez a lehetséges és tökéletes megoldás szülőként.

Olvasónk, Bianka írta meg szerelmi történetét, aki igen fiatalon, 19 évesen találta meg élete nagy szerelmét. A fiatal felnőttkor varázslatos szerelmi élményekben, és filmbe illő, óriási egymásra találások jellemzik a huszonéves kor elejét. Egy ilyen történetet olvashatunk most, hála az égnek, van olyan olvasónk, aki azt szeretné megírni, van még remény, és lehet boldog szerelemben élni, akkor is, ha hatalmas kompromisszumot vagy alkut kell kötni.

Az első adandó alkalommal amikor egyedül maradtam otthon, csak felhívtam és azt mondtam neki, hogy «most vagyok egyedül, ha így is kellek, hogy pénzem se lesz?!». Harminc percen belül megjelent egy taxiban, én gyorsan elkezdtem kiadogatni a legfontosabb értékeimet, amikre szükségem lehet. Bepattantunk a kocsiba, és hátra se nézve mindent magam mögött hagytam, mert a szerelmünk ennél erősebb már nem is lehet. Jövőre leszünk 6 éve együtt, és szeretném ha eljutna mindenkihez, hogy az a bizonyos társ, aki nemcsak addig akar, ameddig van mit. Valahol mindenkinek létezik, bármilyen csöpögősen hangzik. Természetesen azóta megannyi dolgot megéltünk együtt, de lassan az esküvőnket tervezzük és saját családot is akarunk.

Mit lehet tenni, ha a szülő eltiltja a gyerekét?

A kamaszkor időszaka az, amikor a szülők úgy érzik, van joguk beleszólni abba, kivel találkozgasson és kivel ne a gyerekük. Ez valahol érthető, hiszen a legjobbat akarják, de még ilyen helyzetben is, rengeteg kárt tudnak tenni a család egységében. A gyerek, pláne, ha már felnőttkorú, kézzel-lábbal harcolni fog a saját igazáért, a kamaszkor végén, fiatal felnőttkor elején biztos, hogy találni fog valamit, amivel szembemehet a szüleivel. Sokaknál ez a szerelem, hiszen ebben az időszakban a szerelem a fő érdeklődési kör, így az első nagy szerelem lesz a fő tárgya annak, hogy bebizonyítsák, ők már felnőttek, a szülőknek nincs beleszólásuk az életébe. Olvasónk, Bianka is így dönthetett, amikor élete szerelmével megszökött a szülői házból.

A szülői tiltás óriási ellenállást válthat ki, az érzelmi viharok mellé hazugságok, veszekedések, szökések társulnak. A gyereknek le kell válnia, meg kell élnie, hogy önálló érzelmi élete van. A szülő maximum keretet adhat ennek, de nem dönthet a gyereke helyett, pláne ne tiltsa. A szülőktől kapott értékekhez magától is vissza fog térni a gyerek, ahogy teret kap ehhez. 

Szülőként nehéz látni és átélni, ha a saját értékrendünket tekintve – amit a gyereknek is tanítottunk –, a gyerek rossz döntést hoz. Az anyagiakkal, egzisztenciával kapcsolatos megfelelés vagy meg nem felelés egyértelműen ilyen, sok gazdag családban elvárás, hogy bizonyos egzisztencia alá ne adja a gyerek. De a szülőnek nincs joga a gyerek érzelmi életében döntést hozni, pláne nem olyanban, mint a szerelem, ami adott esetben a legerősebb kötelék a gyerek életében. A szívnek csak a szív parancsolhat, és bárki, aki az eszére hallgat, a szívét követi, hiszen ilyen szerelem nem adatik meg csak úgy bárki életében. Filmek, mesék, romantikus történetek szólnak erről, és támasztják azt alá, hogy van az a szerelem, ami valóban megéri a pénzt, a szó szoros értelmében.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik