Szórakozás

Öt éve indult hódító útjára Darwin, az Ikeába beszabadult majom

Találkoztál már igazán furcsa dologgal, miközben egy áruházban voltál? Mondjuk egy furcsán felöltözött vásárlóval, olyan termékkel, amiről ötleted sem volt, hogy valójában mire használják, vagy esetleg egy kabátba öltöztetett majommal? Hát az az igazság, hogy akár hiszed, akár nem, mindháromra volt már példa. Igen, még a majomra is.

http://stinasloth.tumblr.com/post/38456694560/carl

Öt évvel ezelőtt, 2012. december 9-én a kanadai Ontario városában arra figyeltek fel az emberek, hogy csak úgy mint ők, egy makákó is a helyi IKEA-ban nézelődik. A majom egy báránybőrből készült kabátot viselt és úgy mászkált az áruházban, mintha ő is csak karácsonyra keresne ajándékot valamelyik ismerősének. Az állatról később kiderült, hogy gyakorlatilag még kölyök, csak héthónapos volt és a gazdájának a kocsijából szökött meg, akitől amúgy a Darwin nevet kapta. Az állat gazdáját Yasmin Nadhukát – mivel kedvence egzotikus állatnak számított és ehhez nem tudta a megfelelő állattartási feltételeket biztosítani, illetve el is hagyta őt –

az incidens után 240 kanadai dollárra, azaz körülbelül 46 ezer forintra bírságoltak tiltott állattartás vétsége miatt.

A makákó gazdája végül nem kapta vissza az állattartás jogát a bíróságtól, így Darwin az eset óta a Story Book Farm Primate Sanctuary lakója, ami kifejezetten egy majmok fizikai és mentális felépülését szolgáló állatmenhely.

Szökevényből mém

A Z-generáció szülöttei gyakorlatilag mindenben meglátják az internetes humor forrását, de Darwin kissé szomorkás arckifejezése és hatalmas, több számmal nagyobb báránybőr kabátja tökéletes alapanyag volt a legviccesebb mémekhez, nem csoda tehát, hogy az IKEA-ba beszabadult makákó azóta igazi celeb lett a világhálón. Az elmúlt öt év során a róla készült képek meghódították a közösségi oldalakat, sikerét pedig egy Ontarióban élő lakosnak, Brownly Iler Page-nek köszönheti, aki saját Twitter-oldalán jelentette be a világnak, hogy kivel találkozott az áruházban.

Hm, láttam egy majmot az IKEA parkolójában

– írta az eredeti bejegyzésben Page.

Darwin alig 12 óra alatt akkora sztár lett, hogy még aznap saját Twitter-fiókja lett. Bár a közösségi oldal azóta inaktív, mégis közel 4700 követője lett pár óra alatt, ami egyértelműen a minőségi tartalomnak volt köszönhető.

Most sétáltam el egy tükör előtt és Szent Tehén, hogy én mennyire cuki vagyok.

Darwinnak hívnak? Ne már, tesó.

Túlöltöztem ehhez az állatmenhelyhez.

Darwin IKEA-ban töltött percei annyira megihletett pár egyetemi diákot, hogy professzoruk, Barnabas Wornoff segítségével és vezetésével még 2012 decemberében piacra dobták a majomról szóló számítógépes játékot, melyben a játékosnak a majom irányításával el kell jutnia a parkolón keresztül az IKEA-ba, ahol végül össze kell gyűjtenie minden szükséges szerszámot egy falra szerelhető polcrendszerhez.

Végezetül pedig jöjjenek a szerintünk legviccesebb képes összeállítások Darwinról, az Ikeában nézelődő majomról.

http://dannyfloyd.tumblr.com/post/38643444186

Az év embere – Time magazin.

http://siidewalks.tumblr.com/post/38768289207

Fel kellett volna vennem Carlt.

http://allusedup.tumblr.com/post/37989569036

http://slavicinferno.tumblr.com/post/38418122409

Ajánlott videó

Olvasói sztorik