Szórakozás

Ezért nem ment el lánya esküvőjére Gálvölgyi János

Gálvölgyi János lánya, Gálvölgyi Dorka tavaly házasodott meg harmadszorra. Az esküvőn a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színész nem volt jelen, mivel éppen kórházban ápolták.

Gálvölgyi János az esküvő előtti napon lett rosszul, mint kiderült, vesekómát kapott, még saját lányát sem ismerte meg, aki a kórházból ment az esküvőjére.

Amikor végre kinyitotta a szemét, ott ültem az ágya mellett az esküvői fotókkal a kezemben. Együtt néztük végig, és együtt sírtunk

– mondta a Story magazinnak Dorka, aki nagyon örül annak, hogy édesapja mostanra jó egészségnek örvend, és sok munkája van.

Gálvölgyi Dorka a Story-nak arról is beszélt, hogy időközben színházigazgató lett, a Hatszín Teátrumot vezeti. Ám ehhez semmi köze az édesapjának.

A véletlennek köszönhetem, hogy színházigazgató lettem, bár hallottam olyan „jóindulatú” megjegyzéseket is, hogy édesapám vett nekem egy színházat. (…) Például szerettem volna Kern Andrást felkérni egy szerepre, de nem értem utol. Eszembe sem jutott, hogy szóljak apukámnak, keresse meg helyettem, és közvetítsen.

– tette hozzá Gálvölgyi Dorka.

(Kiemelt kép: Viasat3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik