Szórakozás

Kiszel Tünde elárulta, hogy Donatella miért nem szerepel új naptárában

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

2017. 12. 06. 14:39

Kiszel Tündéről beszélve szinte mindenkinek a naptárak jutnak először eszébe, hiszen a híresség neve gyakorlatilag egybeforrt a kalendáriummal. 2018-as naptára mégis sokban eltér az eddigiektől, mivel lánya, Donatella először hagyta ki a fotózást. Az okokról a Mokka stúdiójában mesélt Kiszel.

Kiszel Tünde majdnem odafagyott a vasrúdhoz a naptárfotózásán
És kiderült, vajon kilógatja-e a naptárját otthon, illetve hogy áll lánya, Donatella modellkarrierje.

2002-ben jelent meg az első Kiszel Tünde falinaptár, amiben – az akkor még csak pár hónapos – Donatella is szerepelt már. Tizenöt év után most mégis úgy határoztak, hogy a kislány ebben az évben már nem áll a kamera elé.

Ő már ebben az idei, illetve a jövőévi naptárban és az ideiben sem szerepelt. Hát 15 évig szerepelt, minden évben benne volt a naptárban, most úgy gondoltuk, hogy egy korszak lezárult és most már nem az ő útja

– mesélte a műsorban a híresség, aki azt is elárulta, hogy lányával közösen hozták meg a döntést:

Közös döntés, tehát úgy gondoltuk, hogy 15 év, ez egy szép kerek szám

– nyilatkozta a műsorban Kiszel Tünde.

(Kiemelt kép: Fem3)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.