Szórakozás

Istenes Bence: Ez egy határozottan elcseszett év volt

Lssan egy éve, hogy Istenes Bence úgy döntött, családjával kiköltözik Németországba, hogy ott is tévés karriert csináljon. Ennek ellenére Magyarországon is vállal még feladatokat, ahogyan gyermekének anyja, Csobot Adél is. Az ingázás és a kétlaki élet viszont nehézségekkel jár, ráadásul sokszor nem is tud együtt lenni a kiscsalád.

Ez egy határozottan elcseszett év volt, de azért persze sokat vagyunk együtt. Bizony ez is hozzátartozik a döntésünkhöz, ezt vállaltuk. Végeredményben csak pár napokat töltünk külön. De januártól úgy néz ki, már folyamatosan Kölnben leszünk mindhárman

– mondta a Borsnak Istenes, aki úgy érzi beleőszül a felnőtté válásba.

Tényleg nem könnyű egy másik országba költözni. Nagyon nagy felelősség súlya van a vállamon, nagy fába vágtuk a fejszénket. Két országban két lakást tartunk fent, komoly a tétje és a súlya a jelenlegi helyzetemnek. Arról nem is beszélve, hogy van egy gyerekünk is, és tényleg egészen más élet gyerekkel létezni, mint ami Nátán előtt volt. Az ember érik és mélyül. Talán magamnak sem merem bevallani, de fel fogok nőni. Például nem bírom már a másnapokat, és van két ősz hajszálam is. Egy egészen biztosan Adéltól, egy a költözéstől, a harmadik pedig Nátáné lesz. Talán tényleg öregszem, na.

Sebestyén Balázs beszólt Istenes Bencének
A Facebookon üzent a műsorvezető.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik