Szórakozás

El akarta vetetni a lányát Jordán Tamás

A Kossuth és Jászai-díjas színművész, Jordán Tamás a Story4 TV ArcKép című műsorában árulta el: ő és korábbi élettársa, Lázár Kati harminchét esztendeje abortuszra készültek.

Mint kiderült, éppen színházváltás előtt álltak párjával, amikor kiderült, a szintén Kossuth- és Jászai-díjas színművésznő teherbe esett, a gyermeket nem tervezték.

Nyolcvan tavaszán kiderült, hogy Kati terhes. Én akkor nem gondoltam gyerekre… Megbeszéltük, hogy mikor fogják elvenni ezt a gyereket. Hát mégse lehet elkezdeni egy szezont úgy, hogy szül! Bár el lehet kezdeni, mert végül is ez történt, de megbeszéltük azt, hogy ezt a gyereket elvetetjük. Borzasztó ilyeneket mondani, de hát végül is ez történt, ezt vállalni kell…

– mondta a riportban Jordán Tamás, aki hozzátette: a beavatkozásra végül egy félreértés miatt nem került sor.

A műtét előtti este mi rettenetesen összevesztünk valamin. Kétéves volt már Adél, amikor egy beszélgetés során az derült ki, hogy Kati úgy tudta, ebben a vitában én azért mondtam, hogy szülje meg, mert akartam ezt a gyereket, ő pedig szívességet tesz nekem azzal, hogy megszüli. Én meg azt hittem, hogy Kati nagyon akarja a gyermeket és én szívességet tettem neki azzal, hogy belegyeztem. Mind a ketten azt hittük, hogy a másiknak tettünk szívességet azzal, hogy beleegyeztünk, megtartja a gyereket. Ennek így kellett lennie.

– idézi a Blikk Jordánt, aki ennek köszönheti, hogy megszületett lánya, Jordán Adél, aki szintén sikeres színművész lett.

(Kiemelt kép: 24.hu / Neményi Márton)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik