Szórakozás

Lerch István már 10 hónapja kórházban van és újabb műtétre is szüksége lehet

A V’ MotoRock zenésze még januárban került kórházba. Sokáig intenzív osztályon kezelték, nyáron pedig átkerült egy speciális intézetbe. Lerch István már tíz hónapja szorul ellátásra és már biztos, hogy a karácsonyt is a kórházban tölti.

Nekimentek a családtagok és a rajongók Lerch István feleségének
Nem akarják, hogy törlésre kerüljön a V’ MotoRock zenészének hivatalos oldala.

Felesége szerint előfordulhat, hogy újabb műtétekre lesz szükség, ennek ellenére bizakodó, hiszen hosszú hónapok után végre kezd javulni az állapota.

Hosszú még az út, amit végig kell járnia, mire hazajöhet, de biztató a javulás. Most már elárulhatom, volt idő, amikor nagyon nekikeseredtem a hullámzó állapota miatt. Most viszont már van ok bizakodni! Szükség lehet ugyan további vizsgálatokra, tán műtétre is, de István szépen eszik, ki-ki járkál a többi beteghez, és a nővérek is nagyon szeretik

– kezdte a Storynak a zenész felesége, Enikő.

Ahogy erősödik, látom, elfogadta az állapotát, de ami a legfontosabb, mindenáron gyógyulni akar. Szorgalmas, szót fogad a gyógytornásznak, és sokkal jobb a kedve, mint hónapokkal ezelőtt volt.

Tíz hónapja küzd a talpra állásért Lerch István. Bár a zenésztöbbször volt életveszélyben, végre úgy tűnik, ha nagyon…

Közzétette: Story – 2017. november 22.

Kiemelt kép: Kollányi Péter/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik