Szórakozás

Ki ez a börtönben lévő lány, aki mellett Rihanna és Kim Kardashian is kiállt?

Cyntoia Brownt 16 éves korában életfogytigtartó börtönbüntetésre ítélték, miután prostituáltként meggyilkolt egy 43 éves férfit. Az eset még 2004-ben történt, most azonban mégis újra előtérbe került, mivel több világsztár is oltalma alá vette Brownt. Vajon miért? A BBC cikkének segítségével most ennek jártunk utána.

Jennifer Lawrence: Úgy éreztem, mintha az egész világgal lefeküdtem volna
Még mindig bosszantja, hogy ellopták meztelen képeit.

Hogyan lett Cyntoia Brownból gyilkos?

Cyntoia Brown életéről egyértelműen kijelenthető, hogy már a fogantatás pillanatában sem volt könnyű. Boldogsággal és szabadsággal teli gyermekkor helyett kijutott neki egy alkoholfüggő édesanya – aki még a terhessége idején sem tudott lemondani függőségéről -, számtalan gyermekkori bántalmazás és folyamatos ingázás saját és a különböző nevelőszülők otthona között. Így indult tehát Brown élete, de a folytatás sem volt sokkal szebb.

16 éves korában kábítószerfüggő barátja kezdte el őt futtatni. Kut Throat – szabad fordításban Elvágott Torkú –  becenevet viselő pasija kapcsolatuk alatt többször bántalmazta és megerőszakolta Brownt. Élete viszont akkor pecsételődött meg végleg, amikor megismerkedett a katonai mesterlövészként dolgozó Johnny Allennel. A 43 éves férfi elvitte a lakására, ahol először megmutatta saját fegyvergyűjteményét, majd az ágyba cipelte a tőle 27 évvel fiatalabb lányt, ahol erőszakoskodni kezdett vele.

Nagyon erősen megragadott a lábaim között. Azt hittem meg akar ütni, vagy valami ehhez hasonló

– mesélte a bíróságon Brown, aki annyira pánikba esett a férfi viselkedésétől, hogy előkapta táskájából a barátjától kapott 40 kaliberes kézifegyverét és hátulról fejbe lőtte őt.

A bíróságon felnőttként kezelték Brownt, aki hiába állította, hogy önvédelemből sütötte el a fegyvert, az ügyészség mégis úgy gondolta, hogy a gyilkosság hátterében rablási szándék állt, ugyanis a férfinak eltűnt a pénztárcája.

Cyntoia Brown legkorábban negyven év múlva, 69 éves korában szabadulhat.

Az ügyről dokumentumfilm készült

A producer, Daniel H. Birman gyakorlatilag az ügy kirobbanásának első hetétől egészen 2011-ig dokumentálta Brown életét, amely végül a Me Facing Life: The Cyntoia Brown Story címet kapta.

A film 2012-es megjelenése miatt Brown története újra a figyelem középpontjába került. Ennek hatására lett például az ügyvédi csapat része Charles Bone, aki végül az ügy újratárgyalását indítványozta. Legfőbb indoka az volt, hogy az ügyészség nem vette figyelembe Brown gyilkosság idején betöltött korát.

A serdülőkorban még másképp gondolkodunk

Azzal már régóta tisztában van az emberiség, hogy a különböző életszakaszokban bizonyos szituációkat másképp ítélünk meg, így reakcióink is különböző minőségűek lesznek. Ez az a tény, amely miatt Cyntoia Brown ügye újratárgyalást érdemelne.

Neurológiai vizsgálatok kimutatták, hogy agyunknak az a része, mely az agresszió leküzdéséért, az absztrakt, illetve a hosszú távú gondolkodásért felelős, serdülőkorban még más prioritási elvek alapján működik, illetve befolyásoló tényezőként hat az agynak ezen részére, ha az adott egyént gyermekkori trauma éri.

2014 óta az Egyesült Államok 24 tagállamában kezdték el újratárgyalni azokat az ügyeket, ahol a bűnösnek ítélt személy a bűnelkövetés idejében még nem töltötte be 21. életévét. A 183 újratárgyalt eset során hat személy 14, huszonhat személy 15 és negyvenkilenc személy 16 éves korában került börtönbe.

Abban az esetben, ha Tennessee államban – ahol Brown élt és ügyét tárgyalták – elkezdenék újra megvizsgálni az ehhez hasonló ügyeket, Cyntoia Brown ügyét leghamarabb 31, legkésőbb pedig 36 éves korában újratárgyalhatnák.

Világsztárok akik kiálltak Brown mellett

Hírességnek lenni talán azért is jó, mert olyan ügyek mellett állhatunk ki és érhetünk el vele több ezres, egyes esetekben akár milliós tömeget, amelyekben valóban hiszünk. Így tett most többek között például Rihanna és Kim Kardashian is, akik szerint Brown tárgyalása során hibáztak az ítélethozók.

Képzeld el, hogy 16 éves vagy és egy “Vágott Torkú” becenevet viselő férfi futtat téged. Azok után, hogy több napig, folyamatosan bedrogoztak és megerőszakoltak különböző férfiak, megvásárol téged egy 43 éves gyermekbántalmazó, aki elvisz a házához, hogy aztán szexre használjon. A végén elég bátorságot gyűjtesz ahhoz, hogy harcolj ellene és megölöd. Letartóztatnak, az ügyedet felnőttként tárgyalják és életfogytigtartó börtönbüntetésre ítélnek

– írja az Instagramra feltöltött bejegyzésében Rihanna, aki azt a hipotetikus kérdést is felteszi, hogy vajon megváltozott-e valahogy az igazság fogalma, hiszen a 16 éves Brown akár a mi gyermekünk is lehetne.

Kim Kardashian szintén a rendszert hibáztatja Twitteren közzétett bejegyzésében.

A rendszer megbukott. Szívszaggató látvány, hogy egy fiatal prostituált lány végre elég erőt gyűjt ahhoz, hogy harcoljon, és akkor egy életre lecsukják. Jobban kell csinálnunk és jól kell csinálnunk

– írja bejegyzésében Kardashian, aki azt hozzáteszi, hogy felhívta saját ügyvédjét, hogy kitalálják közösen, hogyan tudnák Brown helyzetét megoldani.

Brown mellett kiállt még a rapper T.I., illetve a modell-színésznő Cara Delevingne is. Utóbbi szintén az igazságszolgáltatásban látja a hibát.

Cyntoia Brown valóban bűnös gyilkosság vétsége miatt, de vajon valóban megérdemli-e egy 16 éves, egész életében szörnyű körülmények között élő lány, hogy egyetlen hiba miatt életének hátralévő részét a rácsok mögött töltse? Az életben mindenki megérdemel egy második esélyt, főleg akkor, ha tettéért már közel másfél évtizede folyamatosan fizet.

Kiemelt kép: Independent Lens

Ajánlott videó

Olvasói sztorik