Szórakozás

Elvették Gáspár Győző bútorait, ezekre lehet licitálni

Mint megírtuk, a NAV ingóárverést tűzött ki Gáspár Győző ellen, ugyanis olyan mértékűre halmozódott a tartozása, hogy elindult a végrehajtás. A licitet december 7-én délelőtt tartják, bárki részt vehet rajta. Összesen 10 millió forint értékre tette rá a kezét a NAV Győzikéék lakásában. A jacuzziért önmagában 7 milliót kérnek, de viszik a konyhabútort, és számos más mozdítható lakberendezési eszközt is.

Ez olyan, mint egy népmese. Mindent elvisznek. Délután kaptam egy levelet, hogy plusz még kiegészítették egy masszázsfotellel, amit egy szponzortól kaptam, illetve az összes projektort elviszik

– mondta a Fókusznak  Gáspár Győző, aki elmondta: nem a bútorok elvesztése fáj neki a legjobban.

Elvették a lányaim vagyonát. Elvették nyolc hónapja a nevünket. Ha fellépni akarok menni, jön egy e-mail, hogy nem felelek meg a cégnek, aki megrendelt, mert bűnöző vagyok

– nyilatkozta feldúltan a showman, akitől nagyjából 38 millió forintot követelnek, szerinte jogtalanul. Azt mondja, ha elítélik, “háborút indít”.

Ha a Kúria úgy dönt, én háborút fogok indítani. De olyat, de olyat…

(Kiemelt kép: Berecz Valter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik