Szórakozás

Gonosz, szar, túszejtő – hírességek Trump első elnöki évéről

Egy évvel ezelőtt sokakat sokként érte a hír, hogy az amerikai elnökválasztáson demokrata színekben induló Hillary Clinton helyett a republikánus párt jelöltje, Donald Trump került ki győztesen. A mögöttünk álló 365 napban a hírességek sem titkolták a véleményüket, ezekből szemezgettünk most.

Trump megint Kínától követeli, hogy csináljon valamit Észak-Koreával
Mert szerinte könnyen és gyorsan meg tudnák oldani a problémát.

Rögtön Trump megválasztása után

Már az elnökválasztást követően is rengetegen voltak, akik egyszerűen nem tudták megérteni, hogy a botrányairól elhíresült hoteltulajdonost hogyan választhatták meg az Amerikai Egyesült Államok legújabb elnökének. A Clinton-táborba tartozók közül volt, aki napokig sírt, de volt celebek között is olyan, aki egyszerűen nem bírta ki, hogy csalódottságát ne ossza meg a világgal.

Az egyik leghíresebb ezek közül Rachel Maddow reakciója, aki az NBC műsorvezetőjeként rögtön a választást követő reggelen, gyakorlatilag élőadásban közülte a szerinte szomorú hírt az emberekkel.

Mellesleg ébren vagytok. Ez nem egy nagyon-nagyon rossz álom és még csak halottak sem vagytok, akik a pokolba kerültek. Ez az életetek mostantól. Ez a mi szavazásunk. Ezek vagyunk mi. Ez a mi országunk. Ez a valóság

– hangzott el a műsorban.

A Grace Klinika egykori sztárja, Kate Walsh pedig konkrétan nemzeti katasztrófaként posztolt az elnökválasztás eredményéről.

Ez egy nemzeti katasztrófa. Egy írástudatlan, bigott, nőgyűlölő, rasszista, erőszaktevő lett az elnök. Nincsenek szavaim

– írta Twitter-bejegyzésében Walsh.

Trump véleménye a párizsi klímaegyezményről vs. mindenki másé

Donald Trump az elmúlt egy évben meghozott döntései közül egyértelműen a párizsi klímaegyezményből való kilépése az egyik legvitatottabb. Az egyezményt még az előző elnök, Barack Obama írta alá, de a jelenleg regnáló elnök végül visszalépett, mivel úgy érzte,

a klímaegyezmény több pontjában is csak szimpla átverés.

Cher a döntést követően túszként jellemezte az amerikai társadalom tagjait

https://twitter.com/cher/status/869916472218230784

Emberek a Földön! Kérlek, tudjatok róla, hogy millióan vagyunk, akiket túszként tart fogva egy őrült diktátor. Szemétként dobja ki az amerikai értékeket és gyilkosokat éltet

– írta Twitter-bejegyzésében a világhírű énekes-színésznő.

A több Emmy-jelölést is bezsebelő Rosie O’Donnell pedig egy nagyon egyszerű mondatban reagált az elnök lépésére:

Ő egy nagyon gonosz ember.

Trump szerint a transzexuális ember ne legyen katona

Az Amerikai Egyesült Államokban évekig élt a Don’t Ask Don’t Tell elnevezésű törvény, melynek alapján az amerikai katonák nem beszélhettek saját szexualitásukról abban az esetben, ha valamelyik szexuális kisebbséghez tartoztak. A szabály visszavonását végül  Barack Obama rendelte el még 2010-ben és pont ezért volt hatalmas visszalépés mikor Trump bejelentette:

kitiltaná a transznemű embereket a katonaságból.

Kim Kardashian – akinek nevelőapja szintén transznemű – Twitteren tett közzé egy bejegyzést, amelyben kijelenti, hogy minden szolgálni akaró embernek hálásnak kellene lennünk.

Eltiltani a transznemű embereket attól, hogy megvédjék az országunkat szimplán rossz. Hálásnak kellene lennünk akárkinek, aki szolgálni akar

– írta a bejelentést követően Kardashian.

A dolog érdekessége amúgy az, hogy Kardashian nevelőapja, Caitlyn Jenner a választási kampány alatt végig nyíltan támogatta Trump elnökségét, így nem csoda, hogy többen tőle is számon kérték az elnök kijelentését, köztük például Pandora Boxx, az Egyesült Államok egyik leghíresebb transzvesztita előadóművésze.

Szia Caitlyn! Hogy érzed magad most, hogy Trumpra szavaztál?

– tette fel a kérdést Twitteren keresztül Boxx.

Mikor Trump szerint egy terrorcselekménynek két oldala volt

A dolog nagyon egyszerű: még augusztus elején a Charlottesville-i városvezetés több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől – utcákról, középületek elől – eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat, amiért a fehér felsőbbrendűséget hirdetők egy csoportja tüntetni kezdett. Az események legvégén egy férfi – szintén a fehér felsőbbrendűség jegyében – kocsijával a tömegbe hajtott és megsebesített több embert.

Az elnök ekkor azt nyilatkozta, hogy szerinte mindkét oldal hibáztatható a kialakult helyzetért.

Lady Gaga közösségi oldalán tett közzé egy szavazást, amelynek jelentéstartalma – a szavazás eredményével együtt – elég egyértelmű volt.

Mit gondoltok: Trump azzal a kijelentésével, miszerint Charlottesville-ben mindkét fél hibáztatható, a rasszistákat támogatja? Igen. Nem.

– tette fel a kérdés Gaga. A szavazásban több mint 210 ezren vettek részt, kétharmaduk az igenre voksolt.

Mandy Moore pedig nem hitt a szemének.

NEM tudom elhinni, amit a televízióban látok. Őszintén, hogy lehet ez az ember az elnökünk?

– írta bejegyzésében a színésznő.

Puerto Rico-ban hurrikán pusztított = Trump félti a pénzt

A szeptember a Karibi-térségben gyakorlatilag a pusztító hurrikánokról szólt, amelyből három is végigsöpört a területen — Puerto Rico egyes részeit elpusztította a Mária nevet viselő hurrikán. A legtöbb híresség azonnal gyűjtésbe kezdett, hogy újraépítsék a területet és, hogy segítsék azokat, akik elvesztették otthonaikat. Az amerikai elnök viszont még csak az együttérzés jelét sem volt hajlandó mutatni, sőt:

a legnagyobb problémája az volt, hogy Egyesült Államok terhét képzi majd a pusztítás helyreállítása.

Lady Gaga gyakorlatilag egyetlen Twitter-bejegyzéssel semmisítette meg az elnököt.

Donald Trump, Puerto Rico az Egyesült Államokhoz tartozik. A mi felelősségünk

– írta a bejegyzésben Gaga, aki John Legendhez képest egész finoman reagált az elnök kijelentésére, aki szintén közösségi oldalán osztotta meg véleményét azzal kapcsolatban, hogy szerinte Trump melyik versenyben győzedelmeskedik folyamatosan.

Trump folytatja dominanciáját “a világ legszarabb elnökei” versenyben

– írta bejegyzésében az énekes, akinek felesége, Christine Teigen szintén azok közé tartozik, akik nem tudnak egyetérteni Trump intézkedéseivel. Egyik augusztusi Twitter-bejegyzésében például kijelenti, hogy Trump nem más, mint szimplán rasszista.

Trump tulajdonképpen rasszista. Ő nem a “rossz dolgot” mondja, hanem szimplán rasszista. Szent szar, mekkora kibaszott idióta

– írta a bejegyzésben Teigen.

Amúgy Trump legnagyobb bírálói közé tartozik még J.K. Rowling, aki rendszeresen tesz közzé bejegyzéseket közösségi oldalain az elnök munkásságával kapcsolatban, illetve Alec Baldwin, aki Donald Trumpnak öltözött paródiájáért Emmy-díjat kapott.

Donald Trump 2017. január 20-i beiktatása óta lassan eltelt egy év, amit az elnök – mint ahogy a fenti példák is mutatják – megkérdőjelezhető döntésekkel és kijelentésekkel töltött. Mi csak reménykedni tudunk abban, hogy a következő három évben meghozott döntéseinek pozitívabb visszhangja lesz és emiatt a világ is egy jobb hely lesz.

(Kiemelt kép: Jim Lo Scalzo – Pool/Getty Images)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik