Szórakozás

Szarvasmarhafarmon dolgozzák le tandíjukat egy kaliforniai sivatagban üzemelő főiskola hallgatói

Csoportonként 12-15 fővel, eddig csak férfiakkal, ingyenesen, azaz egészen pontosan fizikai munkáért cserébe működik egy főiskola az Amerikai Egyesült Államokban, amely kétéves képzést kínál és Pulitzer-díjasokat termel, írja a Business Insider.

A sivatagnak igazán mély személyisége van és hangja is. Bármelyik kort is nézzük, a nagy vezetők mindig a sivatagokat keresték fel és hallgatták meg

– mondta 1923-ban L.L. Nunn, az iskola alapítója.

1917-ben, azaz pont száz éve alapították a főiskolát, ahova jövő évtől végre nők is jelentkezhetnek.

A képzés egy több mint 600 ezer négyzetméteres farmon folyik, a Deep Springs Valley-ben. A honlap szerint az elszigetelt és egyébként lenyűgöző környezet is része a képzésnek. A hallgatóknak minden héten húsz órát kell dolgozniuk, ez magában foglalja a járművek takarítását, a főzést és az állatok gondozását is. A kertben munkálkodók napfelkelte előtt ébrednek, hogy zöldséget szedjenek.

Jelentkezni egy csomó esszével, tesztek kitöltésével és személyes látogatással lehet. A jövő évi felvételi kérdések között akad olyan is, ami arra kíváncsi, van-e bármi, amit a jelentkező bárcsak ne tudna és ha van, miért.

Mutatunk egy képet az iskola Facebook-oldaláról, ahova érdemes felnézni, mert tényleg elképesztő helyen tanítanak.

Feeding the bulls.

Közzétette: Deep Springs College – 2016. szeptember 11.

Kiemelt kép: Facebook/Deep Springs College

Ajánlott videó

Olvasói sztorik