Szórakozás

Tóth Vera: Sárosdi Lillának joga volt elmondani, ami vele történt

Tóth Vera ma reggel a Mokka stúdiójában járt, ahol többek között elmondta véleményét a Marton-üggyel kapcsolatban.

Tóth Vera mamája zokogásban tört ki 80. születésnapján
Szülinapot ünnepeltek Tóthék, a nagymama zokog a meghatottságtól.

Az énekesnő úgy érzi, hogy semmi nem történik véletlenül, pont ezért meg van az oka annak, hogy ez az ügy most derült ki. Nem gondolja, hogy gond lenne azzal, hogy Sárosdi Lilla csak sok évvel az eset után hozta nyilvánosságra a vele történteket.

Ha ettől ő könnyebb lesz, ha ettől ő sokkal jobban fogja érezni magát, akkor joga van elmondani és én azt gondolom, hogyha ez meg is történt, a másik fél nem tud elszaladni

– mesélte az énekesnő, aki hisz a karmikus dolgokban.

Szerinte nem szabadna pálcát törnünk Sárosdi Lilla feje felett, csak azért mert a színésznő most mesélte el történetét. Az énekesnő szerint az empátia az, ami nagyon hiányzik az emberekből.

Ez az ügy, és minden ilyen ügy arra tanít, hogy empatikus legyél, és értsd meg a másikat. Hogyha én most éreztem azt, hogy el akarom mondani, akkor ez most történt és fogadd el, hogy ez így alakult

– nyilatkozta Tóth Vera, aki szerint az ilyen dolgok kirobbanása azért nem baj, mert sok hasonló eseményt tud megállítani.

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik