Szórakozás

Szíj Melinda visszatérhet a képernyőre

szíj melinda (szíj melinda)
szíj melinda (szíj melinda)

A 48 éves énekesnő még 2010-ben, a Megasztár ötödik szériájában tűnt fel Kökény Attila és Tolvai Renáta mellett. Szíj Melinda a harmadik helyig jutott és azóta sem hagyta abba az éneklést, de a civil munkával sem szakított. Most újra feltűnhet egy tévéműsorban, hiszen jelentkezett A dalba. Igaz, nem ez az első alkalom, hogy az Eurovízióval kacérkodik.

Nem ez az első próbálkozásunk. Néhány esztendeje lelkes muzsikus társaimmal rendre próbát teszünk, megméretjük magunkat. Tavaly két dallal is indultam, amelyeket a szó szoros értelmében elém tálalt a sors

– mondta a Blikknek Szíj, aki jogi asszisztensi állását is szereti.

A civil munkámban is örömömet lelem, szeretem a kollégáimat. Az éneklés pedig számomra küldetés, szolgálat az emberek felé. A zene mostanság egyre több időt tölt ki az életemben: több új dalom készült, illetve készül mostanában. Teljes nyugalommal tekintek a jövő elébe, mert őrzöm a hitem. Bárhogy is alakul, úgy lesz tökéletes, ha úgy akarja az Úr.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik