Szórakozás

Kiderült, hogy ki volt a tíz éves Umbala Umba klip szereplője

Több mint négy év kihagyás után újra összeállt a Váradi Roma Café. A négy platinalemez nem tűnt el nyomtalanul: töretlen a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr és Botos Tibor alkotta zenekar népszerűsége. A Váradi Roma Café egyik legnagyobb slágere a tíz évvel ezelőtt kiadott, a YouTube-on közel kétmilliós megtekintésnél járó Umbala Umba. A klipben látható gyerekek mára felcseperedtek, de többen közülük máig nem szakítottak a zenével.

A klipben többek között fellelhető Berki Dávid, aki a Váradi Roma Café oszlopos tagja basszusgitárosként, valamint testvére, Berki Artúr, aki megnyerte a TV2 tehetségkutatóját, Az Ének Iskoláját.

Berki Artúr a forgatásra már kívülről fújta a dal szövegét és a különböző hangszeres szólókat, hiszen otthon nagyon sokat hallgatták.

Visszaemlékezve a rendezőnek nem lehetett nehéz dolga, mert otthon is állandóan mozogtunk, énekeltünk, természetes volt számunkra a szereplés. Nem véletlen, hogy az eredetileg tervezett három nap helyett egy nap alatt letudtuk a forgatást. Imádtam.  mai napig jó érzéssel tölt el, ha visszanézzük a produkciót, pedig mostanra rendszeresek a televíziós szerepléseink. Nagyon élveztük az egészet, már akkor lételemünk volt a zene

– mondta Berki, aki hozzátette: az Umbala Umba a zenei képzettségükre nagy befolyással volt és sokat köszönhetnek neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik