Szórakozás

Kelemen Anna nem szeretne politizálni videóiban

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk róla Kelemen Anna Facebookon jelentette be, hogy videóblogolásba, azaz vloggerkedésbe kezd. A videók témáiról akkor azt mondta, hogy teljesen Kelemen Annásak lesznek, most azonban bővebben is mesélt róluk.

Nem sokat értettem a közösségi médiához, aztán biztattak, hogy írjak és videózzak a Facebookon. Sikeres lett, például a meghirdetett garázsvásáromra is sokan eljöttek

– nyilatkozta a celeb a Blikknek adott interjújában, aki azt is elárulta, hogy leginkább az emberek nagyszámú érdeklődése az ami motiválja a videókészítésben. Szerinte sok nő számára videói jó kiinduló pontok lehetnek majd, illetve így lesz esélye tisztázni egy-két fogalmat magával kapcsolatban is.

Bankautomatát szeretne otthonra Kelemen Anna
Csak azt nem tudja, hogy árammal vagy gázzal működik.

Videóiban szeretné teljesen magát adni. A fő irányvonalat a szépség, az egészség és a divat témái fogják megadni.

Olyan figurákkal fogok találkozni, akik az adott témában jártasak, izgalmasak, tehát nem egy statikus, szobában ülős dolgot kell elképzelni. Elmegyek a szereplőkhöz, és körbejárjuk a témákat. Annyi biztos, hogy politizálni nem fogok.

Előreláthatólag heti 2-3 anyaggal fog majd jelentkezni Kelemen Anna, aki azt is elárulta, hogy videók technikai részét nem ő, hanem egy erre a célra felvett vágó fogja megoldani.

(Kiemelt kép: FEM3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik