Szórakozás

Ezért vált el Kovács Patrícia

24.hu
24.hu

2017. 10. 11. 06:10

Kovács Patrícia és Gusztos Péter augusztus végén jelentették be, hogy 7 év házasság után válnak.

A színésznő és a korábbi országgyűlési képviselő eddig nem részletezték a szakítás okát. Kovács a NőComment című talkshowban beszélt róla.

Most nyáron véget ért a házasságom és kicsit gondolkodtam azon, hogy a feminizmus témában mondjak-e valamit… rám mindig az volt jellemző, hogy kapcsolatfüggő vagyok. A szerelmeim gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset. Mindig volt mellettem egy férfi és azt éreztem, hogy mindig valakinek vagyok a valakije. Valakinek a színésznője, a rendezőnek a színésze, a gyerekem anyja, a férjem felesége voltam, és eljött egy pont amikor azt éreztem, hogy állj! Én akkor most csak saját magamért akarok élni. El akarok kezdeni úgy a semmibe egy életet, hogy nem mástól várom a segítséget vagy a biztonságot

– idézi a Bors Kovács Patríciát.

Kovács és Gusztos 2008-ban szerettek egymásba, 2010 nyarán házasodtak össze. Egy közös gyermekük is született, Hanna Lujzát továbbra is együtt nevelik. Bár különköltöztek, olyan közel laknak egymáshoz, hogy bármikor a másik segítségére tudnak lenni.

“Azt érzem, hogy szükségem van a magányra és hogy sokkal több leszek, megerősödöm ha egyedül is megállom a helyem a világban”

– tette hozzá a színésznő.

(Kiemelt kép: 24.hu / Berecz Valter)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.