Szórakozás

Rátalált a szerelem Maros Gáborra

A sok szakmai ku­darc, kirúgások és egy idegösszeomlás után újra boldog Maros Gábor. Az Opera és Operett Színház egykori művészének a napokban volt a 70. születésnapja, amit a sok kellemetlenség és szakítások után szerencsére nem egyedül kellett ünnepelnie.

Nem egyszer voltam padlón éle­tem során. Magam sem hittem akkor, de sikerült kilábalnom belőle. Az első csapás akkor ért, amikor a csúcsok csúcsán Petrovics Emil kipenderített az Operaházból. Azt épp hogy túléltem, idegösszeomlást kaptam. Mély depresszióba estem, naphosszat ültem otthon a fotelben, és meredtem magam elé. Nem csoda, hogy összeomlottam, akkor vált el tőlem a feleségem, Bencze Ilona is. A Sportkórház egyik pszichológusa húzott ki a bajból. Utána jött a másik csapás, amikor négy éve az Újszínházban egy idő után nem kaptam egyetlen szerepet sem. Azóta sem értem, mi történt. Semmilyen magyarázatot nem kaptam rá. Miután nem volt egy fillérem sem, elhagyott a barátnőm is. Akkor kezdtem el árulni a házamat Karácsondon, mert a hatvanezres nyugdíjamból nem tudtam megélni. Már húszmillió forintért is eladtam volna, de nem vették meg, mert nagy a szegénység arrafelé. Ma is abban lakom.

– mondta a Borsnak Maros, akire nemrég rátalált a szerelem.

Egyszer csak jött egy telefon, így ismertem meg Marikát, akivel azóta is együtt vagyunk. Nagyon megtetszett a hangja a telefonban, és találkozót kértem tőle. Azóta is mellettem van, és nagyon boldogok vagyunk.

(Kiemelt kép: Smagpictures.com / Story-Best x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik