Szórakozás
Budapest, 2015. január 14.
Cserhalmi György színész a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Járni tanul Cserhalmi György

24.hu
24.hu

2017. 09. 27. 10:17

A Nemzet színésze áprilisban kényszerült kórházba, ahol térde mellett gerincét is meg kellett műteni. Cserhalmi György a Nemzeti Színház Bánk bán című drámájával tért volna vissza a színházba, azonban egyelőre képtelen színpadra állni. A művész mióta kijött a kórházból, minden nap azért küzd, hogy felépüljön.

Cserhalmi közel egy év után a Blikknek adott interjút súlyos állapotáról.

“Járni tanulok például. A műtétek után hónapokig nem tudtam, most is csak úgy-ahogy”

– mondta a lapnak Cserhalmi György, aki többnyire még csak saját lakásában végzi el a napi teendőket, de néha már autóba száll, ha kifogy otthon a készlet.

Legnagyobb motivációs erőt kisunokája, Lenke adta a színésznek, nem akarta, hogy a kórházban, leépülve kelljen látnia a kislánynak, ezért hát neki kellett kijönnie, hogy együtt tudjanak játszani, festeni. Második kisunokája nemrég jött a világra.

(Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.