Szórakozás

Csonka András: A színészi díjakat kiosztó bizottságok szemében a Ding-dong bűncselekmény

A színész a Família Kft-ben eltöltött nyolc évvel alapozta meg a karrierjét és a mai napig hálás érte, de úgy érzi, azóta is a szerethető balek skatulyájában él. Habár a színházi szerepeivel nem is lehetne zsúfoltabb az élete, filmben még soha nem játszott, pedig Csonka András szívesen kipróbálná magát egy drámai szerepben. Hiúsága ellenére, még a hajától is megválna.

Csonka András soha nem lesz boldog egy klasszikus családmodellben
Legalábbis ezt jósolta neki egy asztrológus.

Engem is elkönyveltek szerethető baleknak, és senkinek nem volt eddig bátorsága másképpen gondolni rám, pedig ha kellene, még kopaszra is borotválnám magam egy megfelelő szerepért

– mondta a Blikknek Csonka, aki a színház mellett a tévében is állandóan szerepel szabadúszóként, ráadásul zenei kitérőjéről sem feledkezhetünk meg. Mindezek azonban rosszul hatnak a színészi megítélésére.

Soha nem tudtam öt percig sem hátradőlni. Hiába vannak nagy sikerek, azután mindig jönnek a csendesebb időszakok, amikor egyedül maradok a kényszeres gondolataimmal. Minden más csak optikai csalódás. Ilyenkor jó lenne, ha lenne egy másik lábam, hogy ne érezzem magam ennyire kiszolgáltatottnak. A sokféleség egyébként a színészi megítélésemet gyengíti. A színészi díjakat kiosztó bizottságok tagjai szemében például a Ding-dong bűncselekmény.

Nyitókép: Fem3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik